Holnap reggel 9-kor kezdődik az érettségi, mintegy 84 ezer diák részvételével. Az idei érettségi különleges, mert elsősorban a biztonsági intézkedéseken van a hangsúly. A részvétel nem kötelező, ősszel is letehető a vizsga, a diákok még holnap reggel is dönthetnek erről.
Csak írásbelit tartanak, a maszkok, kesztyűk megérkeztek az intézményekbe. Maszk viselése a közösségi térben kötelező. A vizsgákra kitámasztott ajtók és nyitott ablakok mellett kerül sor - ismertette a részleteket Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár.
Sok mindent tudunk ma már a koronavírusról, tudjuk, hogy a gyerekek szinte tünetmentesen vészelik át a fertőzést, az idősek tünetei atípusosak, láz helyett, zavartság, elesettség, fájdalmak jelentkeznek - kezdte beszámolóját Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Tudjuk, hogy a vírus mutálódik, változik, ezek azonban az alapvető tulajdonságait nem változtatják meg. Nem tudunk eleget még a pontos terjedéséről, de a bevezetett óvintézkedések elegendőnek tűnnek - fogalmazott Szlávik.
A kezelésről elmondta, tapasztalatokon alapuló módszereket, komoly, hatékony terápiákat, vérplazma terápiát alkalmaznak, s várják a szeptembert, amikor 1-2 hatékony oltóanyag elérhető lesz.
Kérdésekre adott válaszokból kiderült még:
A külföldről hazaérkezők a beléptetés során kötelező egészségügyi vizsgálaton vesznek részt. Amennyiben fertőzés gyanúja áll fenn, kijelölt karanténba kerülnek, ha ez nem állapítható meg, akkor 14 napos hatósági házi karantént rendelnek el számukra.
A kijárási korlátozások közül leggyakrabban az alapos indokkal való lakhelyelhagyás sérül, de a távolságtartást és a vásárlási idősávokat sem mindig tartjuk be.
Aki Németországban dolgozik, hazalátogathat, és mentesül a házi karantén alól, ha bizonyítja, hogy gyógyult, illetve a fertőzés tüneteit nem mutatja, vagy igazolja, hogy legalább 14 napos járványügyi elzárás alatt állt.
A személyes megjelentést igénylő ügyintézések alapos indoknak minősülnek.
A vidéki teraszos vendéglátóhelyek beltéri mellékhelyiségei is használhatók.
Koronavírus
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban