Reagált a Közbeszerzési Döntőbizottság a Péterfy Sándor utcai kórházról írt cikkünkre, amiben azt írtuk, hogy 80 millió forintra bírságolták az intézményt, mert ellátták a betegeket. A döntőbizottság a lapunknak küldött levelében azt írta: nem a betegek ellátása miatt büntette meg a kórházat a döntőbizottság, hanem mert közel 1 milliárdot költöttek el a nyilvánosság kizárásával, versenyeztetés nélkül. És arra is felhívták a figyelmet, hogy akár 300 millió forintra is bírságolhatták volna a Péterfy utcai kórházat, de úgy döntöttek, hogy a büntetés összegét közel 75 százalékkal mérséklik.
Az az Economx cikkében is szerepelt, hogy az intézmény megsértette a közbeszerzési törvényt. Ugyanakkor a Péterfy utcai kórház pedig arra hivatkozott, hogy a betegek ellátása került volna veszélybe éppen a koronavírus-járvány ideje alatt, ha nem lett volna elég nővér, aki ellássa a pácienseket.
A döntőbizottság szerint transzparensen kellett volna eljárnia a Péterfynek
A Közbeszerzési Döntőbizottság a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézetre a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzése és még három súlyos jogsértés miatt szabott ki bírságot. Úgy fogalmaznak, a kórháznak a zavartalan betegellátás biztosítására átláthatóan is lehetősége lett volna, ráadásul versenyeztetéssel jobb helyzetbe is kerülhetett volna.
Kapcsolódó
A kórház egyik jogsértését sem tagadja, annak felülvizsgálatát nem kérte. De a cikkünk kapcsán azt írta a Péterfy utcai kórház az Economxnak:
július 15-én a 80 millió forint büntetést kifizették, a bírsággal nem értenek egyet, és jogorvoslatért bírósághoz fordulnak.
Az Állami Számvevőszék hivatalbóli kezdeményezésére megindult jogorvoslati eljárás lezárásaként meghozott határozatában a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, hogy a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet, mint beszerző a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötötte meg a BTHospmed Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Bt.-vel, mint kérelmezővel az „Egészségügyi feladatok ellátása munkaerőhiány áthidalása céljából egészségügyi szakvégzettségekkel” tárgyú közreműködői szerződést. A kórház 2019. október 15-e és 2023. október 6-a között 962 593 717 forint összeget fizetett ki a bérnővéreket kölcsönző cégnek a közreműködői szerződés és annak módosítása alapján.
A döntőbizottság – a beszerzés magas, közel egy milliárdos értékét, mint kötelező mérlegelési szempontot is figyelembe véve – a megállapított jogsértés miatt 40 millió forint bírságot szabott ki a kórházzal szemben. A Kbt. a bírság kiszabását ebben az esetben kötelezővé teszi.
A döntőbizottság azt is megállapította, hogy a közreműködői szerződés és módosítása nem semmis, mert a beszerző folyamatos betegellátási kötelezettségének ellátásához voltak szükségesek, és emiatt kiemelkedően fontos közérdek fűződött a teljesítésükhöz.
A Kbt. a szerződés (és módosítása) nem semmis voltának kimondása esetén viszont további bírság kiszabását teszi kötelezővé, ezért a Döntőbizottság további 40 millió forint összegű bírságot szabott ki a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézettel szemben. Ennek a két bírságnak az összege összesen 80 millió forint.
A döntőbizottság kiemelte: hogy Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet a jogsértések mindegyikét elismerte, azok meglétét nem vitatja.
A Péterfy utcai kórház azt közölte lapunkkal, hogy a bírság indokoltságával kapcsolatos álláspontját a bíróság előtti felülvizsgálati eljárás során fogja kifejteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!