Kumin Ferencet, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium helyettes államtitkárát jelölte Szijjártó Péter külügyminiszter a londoni nagyköveti posztra - erősítette meg a tárca sajtóosztálya az atv.hu kérdésére.
A politológus-közgazdász 2006 és 2010 között Sólyom László államfő hivatali idejében a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai és kommunikációs főosztályának vezetője volt, 2012 és 2014 között az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára, majd New York-i főkonzul.
Kapcsolódó
Jelenleg az európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár a külügyminisztériumban.
Elődje Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki Habony Árpád jobbkezeként dolgozott az elmúlt években Londonban. A Népszava nemrég arról írt, hogy az utóbbi időben háttérbe szorult Habonyra ismét aktív szerep vár a kormányzati politika és kommunikáció alakításában.
Szalay-Bobrovniczky felesége, a volt főpolgármester-helyettes, immáron újra leánykori nevén, Szentkirályi Alexandraként a kormányszóvivői posztot veszi át januártól.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet