A korábban az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójaként dolgozó Kurali Zoltán Patai Mihályt válthatja a posztján, akinek április 21-én lejár a mandátuma. Az MNB alelnökeit az Országgyűlés választja meg hat évre a miniszterelnök javaslata alapján.
Kurali Zoltán a meghallgatásán arról beszélt, hogy jelentős egyensúlyjavulás történt az elmúlt időszakban, a munkaerőpiac stabil maradt, a foglalkoztatottság pedig magas, azonban a vámháború komoly kérdéseket vet fel. Az államadósságot csökkenteni kell a fenntartható gazdasági pálya miatt.
Kapcsolódó
Véleménye szerint most elsődleges cél az infláció letörése, ezért mindent meg kell tenni, hogy visszatérjen a 2-4 százalékos toleranciasávba. A 3 százalékos inflációs célt továbbra is fenntartják, miközben a jegybanknak pozitív reálkamatlábat kell fenntartania.
Megszüntetné vagy mérsékelné azokat a tevékenységet, amik nem tartoznak szorosan az MNB mandátumához.
Képviselői kérdések
A bankok árazásával kapcsolatban kijelentette, hogy ösztönözni kell a versenyt, mert az a szolgáltatások javulásához vezet. Varga Mihály tárgyalt a Bankszövetséggel, ők pedig vállalták a díjak csökkentését.
Az euróbevezetéshez közös kormányzati és jegybanki döntés kell, ehhez azonban meg kell érnie a gazdaságnak. A közös uniós valuta bevezetése csak akkor jó, amikor lehetséges, nem amikor szükséges.
A kamatpolitika kapcsán úgy fogalmazott, hogy a pénzügyi stabilitás a jegybank fő célja, az irányadó és az alapkamat is ugyanaz jelenleg.
A digitális jegybanki pénzzel kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, hogy nem egyértelmű, milyen előnyökkel jár a jelenlegi azonnali fizetési rendszerhez képest, a technológiai hátteret az Európai Központi Bankkal közösen kell megteremteni.
Kurali Zoltán jelölését végül 11 igen, 1 nem szavazattal három tartózkodás mellett elfogadta a bizottság.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban