Az óriási, monszunszerű eső miatt rengeteg kár keletkezett a háztartásokban, a CLB biztosítási alkusz cég szerint
a biztosítóknak rekord kártérítésre kell készülniük, az összeg már most meghaladhatja a tízmilliárd forintot.
Kapcsolódó
A következő napok, hetek a lakásbiztosítások vizsgaidőszaka, kiderül, mi az eredménye a kormány márciusi nagy lakásbiztosítási kampányának.
Megtudjuk, jól döntöttek-e azok, akik maradtak a régi biztosítójuknál vagy mégis azok jártak jobban, akik váltottak
– véli Németh Péter.
A CLB online értékesítési és kommunikációs igazgatója közölte: a napokban is szinte szünet nélkül érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz, ám egyelőre nem tudni, hogy mindenki elégedett lesz-e a kártérítéssel. Ez ugyanis
- a szerződések minőségétől, tartalmától függ;
- vagyis attól, hogy ki mennyire pontosan állította be az ingatlan, a benne lévő ingóságok, vagy egyéb vagyontárgyak, kerti eszközök, stb. értékét.
A CLB szakértője szerint a magyaroknak is be kell látniuk, hogy az eddigieknél lényegesen tudatosabban kell védeni az értékeiket.
A CLB szakértője felhívja a figyelmet:
akik most döbbennek rá, hogy nem elég korszerű vagy éppen nem aktuális a meglévő lakásbiztosításuk, azok már csak a szerződésük évfordulójakor, vagy jövő márciusban tudnak váltani.
Futamidő közben viszont bárki kérheti a meglévő biztosítása átdolgozását, javítását, amivel ugyan a díjat nem lehet csökkenteni, de baj esetén a biztosítás legalább megfelelő anyagi védelmet tud nyújtani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!