Március elsején indult el a lakásbiztosítási kampány, amelynek keretében ingyenesen lehet biztosítást vagy akár biztosítót is váltani, erre március 31-ig van lehetősége az ügyfeleknek.
A kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa (korábbi Aegon) és a Generali biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát. Sorrendben őket a Gránit (korábbi Wáberer) és a Groupama követi. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 35 400 forint volt, ami 27 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly közvetített szerződések 48 700 forintos átlagos éves díja.
Ingatlantípusok szerint az ikerházakra és a családi házakra egyaránt 42 ezer forint körüli összegű éves díjon szerződtek az ügyfelek, miközben a társasházak lakásainak átlagdíja 22 ezer forint, a nyaralóké pedig 25 ezer forint volt.
A kampány első napjaiban közvetített szerződéseknek 38 százaléka a Magyar Nemzeti Bank (MNB) standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások közül került ki.
„A lakásbiztosítási piacot hagyományosan négy szereplő, az Alfa, a Generali, a Groupama és az Allianz uralja, együttes piaci részesedésük mintegy 80 százalék. A négy közül az első három biztosító láthatóan a kampányban is sikeresen gyűjti a szerződéseket, igaz, a távozó ügyfelek is jobbára az ő ügyfélkörükből kerülnek ki” – mondta Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója.
Biztosítót is váltanak
Egyelőre nem túl gyakori, hogy az ügyfelek egy kedvezőbb ajánlat hatására ugyanannál a biztosítónál kötik újra a szerződésüket, az Insura által közvetített szerződések mindössze 14 százaléka tartozik ebbe a körbe.
Az összes piaci kötés között ez az arány magasabb lehet, hiszen a biztosító az új ajánlatukkal közvetlenül épp a már meglévő ügyfeleiket tudják a korábbinál csábítóbb ajánlataikkal megszólítani – teszik hozzá.
Érdemes felülvizsgálni a költségeket
Ha már rendelkezik otthonbiztosítással, akkor most itt a megfelelő alkalom arra, hogy felülvizsgálja a korábbi szerződését. Ehhez érdemes átgondolni, hogy történtek-e változások az ingatlanon, emellett az évek során a munkadíjak és az építőanyagok értéke is jelentősen megemelkedett. Ha nincs lakásbiztosítása, akkor pedig érdemes elgondolkozni rajta, hogy szerződést kössön.
Kapcsolódó
Az otthonbiztosítások lényegesen összetettebb konstrukciók, mint a hasonló kampány keretében módosítható kgfb biztosítások, így érdemes az ár mellett egyéb szempontokat is figyelembe venni a váltás során – mondták lapunk kérdésére a Hungarikum Biztosítási Alkusz szakértői.
Az ajánlatok szolgáltatás tartalma, tehát az, hogy mire nyújtanak fedezetet, legalább annyira fontos szempont kell, hogy legyen, mint a díj, hiszen egy esetleges káreseményt követően az az ügyfelek legfőbb érdeke, hogy a biztosító megtérítse a keletkezett kárt.
Tájékozódjanak a biztosítási piacon, keressék meg az új, kedvezőbb lehetőségeket annak érdekében, hogy csak olyan biztosítási fedezetek szerepeljenek a szerződéseikben, amelyre valóban szükségük van – ez a legfőbb célja a kampánynak.
Fordítsanak időt a biztosítási szerződéseik átvizsgálására, hiszen egy nagyobb kár esetén egy család megélhetése, egzisztenciája múlhat azon, hogy milyen lakásbiztosítással rendelkeznek.
A márciusi lakásbiztosítási kampány elsődleges célja nem a díjak csökkentése, hanem a szerződések tartalmának felülvizsgálata mellett az elavult, több éve megkötött szerződések aktualizálása, kiegészítése.
Az elmúlt évek építőipari árainak emelkedése, a magas infláció jelentősen megemelte az ingatlanok újraépítési értékét, valamint az ingóságok pótlási költségét, melyet az éves indexdíj emelkedések sem tudtak megfelelően lekövetni.
A biztosítási összegek aktualizálásával nagy mértékben csökkenthető a szerződések alulbiztosítottsága, így egy esetleges kár esetén az ügyfelek részére a valós kár összege kerülhet kifizetésre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!