A kínálat éves összevetésben 8 százalékkal bővült, 2022 márciusához képest viszont 40 százalékkal több lakást és házat kínálnak eladásra. Továbbra is kiugró az érdeklődés a Csongrád-Csanád vármegyei ingatlanok iránt. Budapesten a kereslet 16 százalékkal nőtt, ugyanakkor a friss kínálatban megjelent lakóingatlanok száma 8 százalékkal csökkent idén márciusban.
Márciusban is élénkebb volt a kereslet az eladó lakások piacán az egy évvel korábbihoz képest, de a februári bő 20 százalékos éves növekedéssel szemben 16 százalékos bővülést eredményezett a múlt hónap – áll az ingatlan.com friss elemzésében, amely a lakáspiaci kereslet és a kínálat márciusi alakulását ismerteti.
Az elemzés adatai szerint március végén 145 ezer eladó lakás és ház szerepelt az összesen 220 ezer hirdetésből álló ingatlankínálatban, ami 8 százalékkal több mint egy évvel korábban. 2022 márciusához képest pedig több mint 40 százalékkal több lakást és házat kínálnak eladásra.
Egyre jobb helyzetben a vásárlók
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: „Az év elején látott 20 százalék körüli éves szintű keresletnövekedés valamennyire mérséklődött, de még mindig jelentősnek mondható. Az érdeklődések felfutása pedig a tavaszi hónapokban az adásvételek számában is megjelenhet. Márciusban már a csok pluszos vevők is jóval aktívabbak voltak mint január-februárban, így ez az új támogatási forma is hozzájárulhat a lakáspiaci forgalom élénküléséhez.”
Szerinte a most piacra lépő vevők azt az előnyös helyzetet tudják kihasználni, hogy tavaly márciushoz képest is szélesebb kínálatból válogathatnak, miközben a lakáshitelek kamatai jelentősen alacsonyabbak. „Ráadásul a lakásvásárlók pénzügyi helyzetét az is erősíti, hogy a saját eladó ingatlanjukat az elmúlt időszakhoz képest jóval könnyebben tudják értékesíteni, ami komoly segítséget jelent a továbblépésben” – fogalmazott a szakember.
Csongrád-Csanád a figyelem fókuszában
A vármegyék közül továbbra is Csongrád-Csanádban messze kimagaslik a mezőnyből a kereslet alakulását nézve: márciusban majdnem 50 százalékkal többen érdeklődtek az eladó lakóingatlanok iránt. A kínálat viszont nem tartott lépés a kiugró bővüléssel, márciusban éves összevetésben 10 százalékkal kevesebb eladásra szánt lakóingatlan került a piacra.
22-28 százalék feletti keresletbővülést könyvelhetett el márciusban Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye is. A feladott hirdetések száma ugyanakkor 2 százalékkal csökkent 2023 márciusához képest.
A friss kínálat csökkenése a munkaszüneti napokkal járó nemzeti és húsvéti ünnepi időszakoknak is köszönhető. Az elemzés szerint Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas vármegyében jelent meg a legtöbb eladó lakóingatlan a piacon márciusban, éves szinten 15-43 százalékos volt a növekedés. A kereslet ezekben a vármegyékben 5-11 százalékkal erősödött.
Budapesten márciusban 16 százalékkal több érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra éves összevetésben. A fővárosban több mint 12 ezer eladó lakáshirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ez viszont 8 százalékkal kevesebb mint egy évvel ezelőtt.
Komoly forgalombővülés várható
Balogh László az országos lakáspiac alakulásáról azt mondta, hogy az élénkülésnek köszönhetően a mostani kilátások alapján 2024-ben összességében akár 120 ezer adásvételre is sor kerülhet, ami 15-20 százalékkal haladná meg a kilencéves mélypontot képviselő 2023-as szintet. Fontos, hogy a kereslet élénkülése egyelőre nem járt együtt az árak jelentős emelkedésével, ami szintén ideális helyzetet teremt a piacra lépő lakásvásárlók számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!