Országosan 11 százalékos drágulást mutat a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) idei első három negyedéves adatait feldolgozó elemzése.
„Az elmúlt nyolc év áremelkedési trendje a lakótelepi lakások felől indult. 2014-hez viszonyítva ez a részpiac eddig átlagosan 164 százalékos értéknövekedésen ment keresztül, valamivel meghaladva az egyéb társasházi lakások 151 százalékos drágulási ütemét. Az idén eladott lakótelepi lakások országos átlagára így már meghaladja a 380 ezer, míg Budapesten az 555 ezer forintot négyzetméterenként” – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.
A rangsor élén, 38 százalékos drágulással Tolna megye áll, amely már tavaly is dobogós volt, részben vélhetően a Paks2 projekt előkészületeinek köszönhetően.
Húsz százalékot meghaladó mértékben nőtt az átlagár emellett Nógrád, Zala és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Budapesttel természetesen nem számolva immár második éve Somogy a legdrágább megyénk , s a korábban élen álló Győr-Moson-Sopront már Pest és Hajdú-Bihar is megelőzi. A legolcsóbb hagyományosan Nógrád megye.
Az idei első három negyedévben a továbbra is legolcsóbb nagyvárosunk, Salgótarján drágult legnagyobb ütemben, 32 százalékkal. Két és fél év alatt 84 százalékkal nőtt az átlagár - olvasható az OTP Jelzálogbank elemzéséből.
Budapest még mindig az élen
Budapesten idén eddig az I. kerületben nőtt legjobban (17 százalékkal) az átlagár, amelyet Pest külvárosi kerületei (XVIII., XIX., XVI., XVII. és IV.) követnek 12-14 százalék közötti mutatóval.
A lista végén továbbra is Pest peremi városrészek találhatók. A XX. és XXI. – valamint kis számú forgalmi adata miatt csak valószínűsíthetően a XXIII. – kerületben az átlagár szintje 500 ezer forint alatt marad.
Kérdéses, meddig folytatódik az áremelkedés
Az, hogy hét év folyamatos, európai szinten is egyedülállóan meredek – és tavaly is épp csak hogy egyszámjegyűre lassuló – áremelkedés után idén tovább száguld a lakáspiac, sokakat elbizonytalaníthat a vételtől, noha a jelenlegi támogatások és kamatkörnyezet vonzereje igen nagy lehet. Nehéz előre jelezni, hogy vajon meddig tarthat még az emelkedő trend, és hogy ha ez megszakad, milyen mértékű és milyen hosszúságú visszaeséssel kell számolni - mondta Valkó Dávid.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni