Azt már a kormány is nyíltan elismeri, hogy lakhatási válság van, ezért muszáj a lakáskínálati oldalon is segíteni az otthonteremtést. Ezért új Lakhatási Tőkeprogramot indít, melynek keretében hazai ingatlanalapokon keresztül keresztül lakásalaponként 30 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak az ingatlanpiaci szereplők,

Gerlaki Bence gazdaságfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár az Indexnek azt mondta, a kormány célja, hogy segítség a családok lakáshoz jutását, ezt szolgálja a csok plusz, a falusi csok, a babaváró hitel és a kedvezményes újlakás-áfa is. A lapot emlékeztette az államtitkár arra, hogy az Új Gazdaságfejlesztési Akcióterv egyik alappillére a megfizethető lakás támogatása.

A Lakhatási Tőkeprogram 200 milliárd forintos keretösszeggel bír, célja a gazdasági aktivitás, valamint az, hogy növelje a hazai lakáskínálatot. A Tőkeprogram finanszírozója a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), keretében pedig a bank a pályázaton nyertes ingatlanalapok jegyzett tőkéjének legfeljebb 70 százalékáig szerez részesedést azáltal, hogy egy alapkezelő maximum 30 milliárd forint összegű állami befektetésben részesülhet.

A lap megjegyzi, fontos kikötés, hogy a rendelkezésre bocsátott forrás 100 százalékának megfelelő összeget hazai fejlesztésre kell fordítani, melynek minimum 80 százaléka korszerű és energiahatékony lakás, vagy bérlakás, vagy kollégiumi épületek fejlesztése teheti ki.

Gerlaki Bence szerint a Tőkeprogram a következő években 800-1000 milliárd forintnyi fejlesztést indíthat be a lakáspiacon, amivel érdemben növelheti a hazai jó minőségű lakóingatlan-állományt, és a következő 5 évben akár 30 ezer lakás is megépülhet alsó hangon, de még ezt is felülmúlják a piaci várakozások.

Megtolja a lakásfejlesztők szekerét a kormány, de vajon tényleg eljön-e a kánaán?

A Kormány jövőre alapjaiban akarja átszabni 15 éves lakáspolitikáját. A keresletösztönző intézkedések mellett most a kínálatot akarja bővíteni, és ennek érdekében minimum 200 milliárd forintnyi forrást fog kihelyezni az ingatlanalapoknak lakások, bérlakások, kollégiumok építésére. De valóban eljön a kánaán a lakáspiacon és megoldódik az úgynevezett lakhatási válság?
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.