2016-ig a hazai közélet egyik legforróbb témájának számított a keresztény elvekre hivatkozó vasárnapi boltzár kérdése. Mint megírtuk, egyre több üzletlánc csatlakozik a kormányhoz közelálló CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és az Egyenlő.hu, keresztény-szociális szakszervezet közös, a kiskereskedelemben dolgozók társadalmi megbecsülése érdekében végzett kezdeményezéshez.
Vagyis ahhoz a kampányhoz, hogy az alkalmazottak karácsonyi ünnepére való tekintettel szenteste napján végig zárva legyenek az üzletek.
A Lidl után a Rossmann, a Penny, a Mountex, az OBI, a Praktiker, a Jysk, az Ikea, az XXXLutz, a Diego, a Libri és a Penny is az akcióban való részvétel mellett döntött. Most a legnagyobb európai cipőáruház, a Deichmann jelentette be, hogy csatlakozik a keresztény-szociális szakszervezet kezdeményezéséhez – írja a Forbes.
A cég azzal indokolta a döntést, hogy ezzel mintegy 900 dolgozójuk ünnepét teszik boldogabbá.
A Deichmann 110 üzletet működtet Magyarországon, ezek mindegyike bezár december 24-én.
Némi túlzással lassan sehova nem tudnak menni az ünnepi vásárlást a szenteste napjára hagyó fogyasztók. Azonban nem minden vállalt csatlakozik az akcióhoz – többek között az Auchan, Tesco és az ALDI Magyarország is bejelentette, hogy részlegesen nyitva lesznek december 24-én. Így déli 12 óráig ezen üzlethálózatok boltjaiba még elmehetnek a karácsonyi bevásárlást az utolsó pillanatokig elhúzó vásárlók.
(Gulyás Ábel)
Boltzárral, kedvezményekkel és videóval teszi még családiasabbá a karácsonyt az üzletlánc
A PENNY nemcsak azzal hozza közelebb a családokhoz a karácsonyi hangulatot, hogy zárva tartja az üzleteit december 24-én, de ünnepi videójával és szezonális kínálatával is a meghitt, közös pillanatok megélésének fontosságát hangsúlyozza.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói