Az 5 hektár alatti, gazdasági rendeltetésű erdők értékesíthetők a jogszabályok szabta keretek között. A szóban forgó földrészletet, ahogyan más területeket is az agrárminiszter döntésével jelölték ki értékesítésre, majd a nyilvános hirdetményben megadott határidőben bárki vételi ajánlatot tehetett rá – olvasható az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében.
Az Agrárminisztérium egyetlen esetben sem tudja, ki fog a kiírást követően az ingatlanra ajánlatot tenni. Mindig a legmagasabb érvényes vételi ajánlatot kell elfogadniuk, ahogyan az ez esetben is történt.
Az agrárminiszter tehát csak a földterület nyilvános eladásra történő meghirdetését hagyta jóvá a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.
Lázár János pedig semmilyen erdővásárláshoz nem kért és nem kapott engedélyt, hiszen azt egy mindenki számára hozzáférhető, nyílt eljárásban vásárolta meg, amelyet hozzá hasonlóan bárki megtetetett volna egy magasabb vételi ajánlattal.
Lázár János két éve még a kukába dobta, ma már kormányzati stratégia
Miközben valósággal ég a talaj a MÁV lába alatt, ismét leporolták az M100-as gyorsforgalmi út terveit. Annyi biztos: nagyon drága lesz.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!