A járási főállatorvos már a fertőzés gyanúja alapján elrendelte a helyi zárlatot az állományra, továbbá megkezdték az állatok gyógykezelését.
A konkrét esetről leírják, hogy az istállóban tartott állatok egy olyan területen keresztül jártak ki legelni, ahol 60-65 éve már előfordult a lépfene. A területet jelenleg belvíz borítja, emiatt kerülhetett felszínre az évtizedekkel ezelőtt elásott tetemekből a baktérium spórája.
Kapcsolódó
A lépfene-baktérium spóráinak hosszú életképessége miatt azok a területek, ahol korábban gyepmesteri telep, dögkút, dögtér vagy hullagödör működött, fokozottan veszélyesek.
Ezeket ki kellett vonni a mezőgazdasági művelésből, és a művelési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. A Nébih honlapján elérhetőek azok a települések, ahol az elmúlt évtizedekben a lépfene előfordult, illetve amelyek egyéb okból (ártér, belvizes terület, útépítés stb.) veszélyeztetettek.
A lépfene (más néven anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés. A betegséget okozó talajlakó baktérium világszerte előfordul. A betegség leggyakrabban a háziasított, különösen a legelőn tartott kérődzőket (szarvasmarha, juh, kecske) veszélyezteti. A lépfene ritkán az embert is megfertőzi (zoonózis), ha érintkezésbe kerül a beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival. A lépfenéről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
