A kormányhivatal a Líra Kiskereskedelmi Kft. által üzemeltetett könyvesboltokban vizsgálta a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványok forgalmazási körülményeit – írja az Index. A portál szerint a vizsgálat megállapította, hogy
az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt.
A jogsértés miatt a kormányhivatal 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, és kötelezte a vállalkozást a jogszerű forgalmazás biztosítására.
Az elmúlt hetekben nagy port kavart, hogy a gyermekvédelmi törvény előírásainak kellett megfelelnie azoknak az LMBTQ-témájú könyveknek, amelyeket nemrég lefóliázott a Libri.
A magyar könyvszakma egyelőre tanácstalan
– idézi az Index Gál Katalint, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnökét.
Lefóliázzák a meleg karaktereket szerepeltető könyveket a Libriben
A gyermekvédelminek nevezett törvénnyel összefüggésben elkezdték átlátszó fóliába csomagolni az LMBTQ-karaktereket felvonultató könyveket a Libri üzleteiben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban