A Rheinmetall AG és az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. közös projektje fontos része a Magyar Honvédség Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programjának, amelynek célja a magyar fegyveres erők modernizációja és a hazai védelmi ipar felépítése.
Az üzemet a Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. (RHM Zrt.) vegyesvállalat fogja üzemeltetni, amely az elkövetkezendő években közel 200 új munkahelyet teremt különböző munkakörökben Várpalotán.
A napokban találkozott Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere és Michael Krebs, az RHM Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta: az építkezés a terveknek megfelelő ütemben, jól halad.
A termelés első lépcsője várhatóan 2024 negyedik negyedévében fog elindulni. Ezt követően a projekt további termékekkel bővül majd, amelyek gyártása várhatóan 2025 második félévében fog elindulni. Az ehhez szükséges egységek jelenleg tervezési fázisban vannak – számolt be róla a Veol.hu
Számítanak a helyi munkaerőre
„A gyár a Rheinmetall számára nemcsak egy üzemi létesítmény felépítését jelenti. Ezzel Magyarország a vállalatcsoport újabb hazai piacává válik. Magyar partnereinkkel kiváló az együttműködés és izgatottan tekintünk a gyár beindulása és a termelés felfuttatása elé.
A munkaerő-felvétel első üteme 2023 végén indul, s onnan kezdve folyamatosan bővülni kívánunk 2024 és 2025 között, a második termelési lépcső beindításának megfelelően.
„Olyan kollégákat keresünk, akik érdeklődnek a vezető technikai-technológiai megoldások iránt és örömmel dolgoznának egy dinamikus és érdekes munkakörnyezetben. Bár különösen szívesen látunk olyan jelentkezőket, akiknek van tapasztalata a lőszergyártásban és lőszerek kezelésében, de ez egyáltalán nem kötelező elvárás. Az elsőként megnyíló pozíciókra rövidesen megjelennek álláshirdetéseink, majd ezt követően folyamatosan fogjuk meghirdetni az újabb munkalehetőségeinket. A Rheinmetall elkötelezett, hogy a helyi közösséget támogassa és bízunk benne, hogy minél több olyan munkalehetőséget tudunk kínálni, amelyet helyi munkaerővel tudunk betölteni″ – hagnsúlyozta a tájékozatón Michael Krebs.
Az érdeklődők számára 2023 őszén a Rheinmetall Hungary Munitions Zrt., együttműködve Várpalota Város Önkormányzatával tájékoztatót tart majd.
Háborús nagybevásárlásra készül a magyar haderő: mutatjuk a terveket 2031-ig
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint korszakváltás történik a magyar haderőben és beszámolt az újabb fegyverbeszerzésekről, amihez 2031-ig készültek el a tervek. Július 24-e mérföldkőnek számít a beszerzésekben, mert megérkeztek a honvédség új hadihelikopterei. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!