Az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége, a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) természetvédelmi őrszolgálata és önkéntesek segítségével a múlt héten 101 mérgezett csalétket és 50 mérgezés miatt elpusztult állat tetemét találta meg Tura határában.
A megtalált csalétkek számát tekintve ez az eset minden idők legsúlyosabb szándékos ragadozó mérgezéses bűncselekménye hazánkban, amely akár helyi ökológiai katasztrófát is okozhatott volna
- írja a civil szervezet.
Kapcsolódó
A helyszínelés során talált bizonyítékok és az elpusztult madarak tünetei arra utalnak, hogy az elkövetők erős idegméreggel kezelték a csalétkeket, amelyeket hatalmas számban helyeztek el a területen. Ezek a mérgezett csalétkek – pláne ilyen mennyiségben – nem kizárólag a ragadozómadarakra és dúvadakra jelentenek veszélyt, hanem bármilyen állatra és az emberre is.
A módszer és a kivitelezés egyaránt arra utal, hogy az elkövetők nagy területről próbálták teljesen kiirtani a ragadozó fajokat.
A 44 elpusztított védett barna rétihéja, két egerészölyv, két erdei pityer és két róka teteme mellett egy még életben lévő mérgezett, fokozottan védett hamvas rétihéját sikerült a terepi helyszínelés során megtalálni. A gyors állatorvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült stabilizálni a madár állapotát, de továbbra is kezelés alatt áll és kérdéses, hogy teljesen felépül és elengedhető lesz-e.
Az MME és az önkéntesek az utóbbi napokban gőzerővel dolgoztak azon, hogy a mérgezett csalétkeket és a tetemeket is minél gyorsabban begyűjtsék, gátat szabva a további értelmetlen pusztításnak és a közvetlen életveszélynek.
A terület közelében fészkelő parlagisas-pár eddig csodával határos módon eddig túlélte a mérgezést, de továbbra is nagy a kockázata, hogy a madarak rátalálnak egy eddig fel nem fedezett mérgezett csalétekre vagy a mérgezés miatt elpusztult más állatra.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni