Egyre több fiatal vesz igénybe magánellátást, mondta Abonyi Zsolt, az Inspira Research egészségügyi stratégiai kutatója a Nagy Magánpraxis Napon.
Azt látják az októberben készült reprezentatív kutatásukban, hogy a 18-39 évesek 58 százaléka az elmúlt 3 évben járt magánorvosnál. A fiatalok fele (50 százaléka) pedig az elmúlt egy évben is járt magánorvosnál.
A magánegészségügyi szolgáltatások igénybevétele kényszer, amire muszáj költeni, mert a fiatalok nem várnak hónapokat az állami betegellátásra
– emelte ki Abonyi Zsolt.
A fiatalok között is jellemző, hogy a nők (54 százalék) gyakrabban veszik igénybe a szolgáltatásokat, mint a férfiak. Az egészségügyi problémák megjelenése egyre gyakoribb a 30-39 éves korosztályban, sorolta a kutató. Területi összehasonlítás alapján pedig az látszik, hogy Budapesten a fiatalok 57 százaléka, vidéken 53 százaléka vett igénybe magánellátást. Végzettség szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 72 százaléka járt magánrendelőben, az alapfokú végzettségűek 28 százaléka vett igénybe magánorvosi ellátást.
A szolgáltatások tekintetében ezeket vették igénybe a legtöbben:
- fogorvost 39 százalék;
- laborvizsgálatot 34 százalék;
- nőgyógyászt 23 százalék;
- allergiai vizsgálatokat 18 százalék;
- bőrgyógyászt 17 százalék;
A kutatás szerint ezek a legfontosabb szempontok a magánintézmények választásakor:
- 57 százalék számára fontos az orvos szakmai felkészültsége;
- 37 százalék számára fontos a kedvesség;
- 36 százalék számára fontos, hogy minél rövidebb időn belül időpontot kapjon;
- 29 százalék számára fontos az érthető tájékoztatás;
- 26 százalék számára fontos, a pontosság, ha jelentős csúszás van az rendelésben, akkor nem megy többet, ahhoz a magánszolgáltatóhoz;
- 25 százaléknak pedig fontos a modern eszközpark is.
A magánorvosi ellátásokat a többség (77 százalék) saját zsebből fizeti. Minden ötödik páciens egészségpénztári kártyával egyenlíti ki a szolgáltatást. Minden tizedik magánorvoshoz járó páciens vállalati egészségkártyával, egészségbiztosításon keresztül fizet, a válaszadók tíz százaléka számára a családtagja fizette ki az ellátást. Nyolc százalék egészségbiztosítás munkáltatói finanszírozáson keresztül fizet, a páciensek 5 százaléka pedig ajándékutalvánnyal fizetett, derül ki a kutatásból.
Magánorvosi ellátást prevenciós céllal 49 százalék keresett fel, 41 százalék számára meglévő betegsége miatti diagnosztikára volt szüksége, 31 százaléknak pedig meglévő betegsége miatt volt szüksége kezelésre.
A válaszadók 80 százalékának fontos az online foglalási rendszer, 77 százalék számára fontos, hogy az intézmény honlapja áttekinthető legyen, 68 százalék számára fontos a bankkártyás fizetés, 53 százalék számára pedig fontos az online orvosi távfelügyelet elérhetősége is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!