A magyar adókulcsokról rendszeresen azt hallani szakmai körökben és a közbeszédben is, hogy rendkívül magasak és nem jól strukturáltak. Ha nem vagyunk kedvezményekre jogosultak, bruttó bérünk 18,5 százalékát fizetjük TB-hozzájárulás jogcímén, 15 százalékát pedig személyi jövedelemadó (szja) címszóval vonja el az állam. A megmaradó összegből (ami az eredeti jövedelmünknek 66,5 százaléka) tudunk vásárolni, melyeket jellemzően további 27 százalékos általános forgalmi adó (áfa) terhel.

Ezzel máris csaknem felére csökkent vásárlóerőnk.

A GKI Gazdaságkutató friss elemzése szerint azonban ennél is borúsabb a helyezet, hiszen a magyar vállalatoknak nyereségük után 9 százalékos társasági adót (tao) kell fizetniük, munkavállalóik bruttó bére után pedig 13 százalékos szociális hozzájárulási adóval (szocho) támogatják az államkassza forrásait. Emellett iparűzési adót, extraprofit adót és számtalan egyéb adót is fizetnek a cégek. Ezek óhatatlanul is beépülnek a különböző termékek és szolgáltatások áraiba.

Habár alapvető közgazdasági törvény, hogy a közszolgáltatások iránti kereslet és az állami kiadások szintje a gazdasági növekedéssel arányosan nő, nem minden esetben van így,

a világ gazdaságilag fejlettebb részein az állam GDP-arányosan több adót szed be.

A magas adók nem szükségszerűen rosszabb, inkább az számít, hogy azok hogyan hasznosulnak a mindennapjaink során. Na ebben nem állunk túl jól, alapvetően ugyanis azt szokták mondani, hogy a nagyobb arányú állami költekezés a gazdag országok „luxusa”, vagy pont azért fejlettek ezek az országok, mert sokat invesztálnak pozitív megtérülésű közkiadásokba, mint például infrastruktúra-fejlesztés, oktatás vagy épp kutatás-fejlesztés.

Sokat adózunk mi magyarok?

Mint minden államháztartásnak, a hazainak is elsősorban az adókból és a járulékokból származik a bevétele. Emellett fontos forrás még a régiós szinten is kimagasló EU-s támogatás, de ezenfelül léteznek egyéb bevételek is, természetesen sokkal kisebb arányban.

Az uniós átlagnál 3,4 százalékponttal kisebb a magyar állam GDP-arányos bevétele, de a 42 százalékos magyar szint lényegében megegyezik a többi visegrádi ország átlagával. Mozgalmas 20 év alatt jutottunk el idáig: uniós csatlakozásunkkor nagyobb volt a magyar GDP-arányos bevétel, mint régiós versenytársainknál, majd a 2006-os költségvetési konszolidáció céljából bevezetett megszorítócsomag tovább növelte ezt.

A 2010-es kormányváltást követő 5 évben újra megugrott a GDP arányos bevételek szintje (elérte a 48,4 százalékot), majd az évtized közepétől növekvő GDP ütemét nem követte a bevételek hasonló mértékű bővülése, így a húszas évek elejére már a visegrádi országok szintjén álltunk e tekintetben, egyre inkább távolodva az uniós átlag 46 százalékos szintjétől. 

Ha kevesebb a bevétel, a kiadás is csökken?

Míg a bevételeket tekintve átlagosak vagyunk a régióban, az ország GDP-jéhez képest a magyar állam költi a legtöbbet a visegrádi országok közül, GDP-arányosan 49 százalékot.

Ezzel párhuzamosan 2016 óta minden évben mi halmozzuk fel a legnagyobb GDP-arányos hiányt a V4-es országok közül, 2023-ban 6,7 százalékos deficitünkkel az unió második legnagyobb költségvetési hiányával rendelkező országa lettünk.

A térségben kimagasló állami költekezés a közszolgáltatások színvonalán sajnos nem látszik.