A kiszámíthatatlanság a legfőbb akadálya a hazai geotermikus lehetőségek jobb kihasználásának, noha a pályázati támogatások sem elegendőek Kóbor Balázs geológus szerint. A Szegedi Tudományegyetemen is tanító szakember úgy véli, ha valahol, ebben az iparágban Magyarországnak vannak lehetőségei - hát még, ha némi k+f támogatás is rendelkezésre állna, igen potens terület lehetne a geotermia. A szaktudás mindenesetre megvan, sőt, a know-howt a környező országok piacaira exportálhatnánk is a Dél-alföldi Termálenergetikai Klaszter és a Magyar Termálenergia Társaság tagja szerint.
A problémák ellenére a régió városai és mezőgazdasága intenzíven használja a földhőt. A klaszter mintaprojektje a mórahalmi geotermikus rendszer 2-2,5 megawatt hőteljesítménnyel, amely a kitermelő kutak mellett a törvény által 2003 óta előírt visszasajtoló berendezéseket is tartalmaz. Szegeden pedig két nagy, a direkt hőtermelést célzó projektet készít elő a klaszter - az egyik az egyetemépületek felújításához kapcsolódik - , amelyekhez az újranyíló KEOP-ból remélnek támogatást. Hódmezővásárhelyen Közép-Európa legnagyobb geotermális rendszere működik, de Csongrádon és Szentesen is jelentős struktúra üzemel.
Haladék az agráriumnak
A geotermiát nem az elmúlt években kezdték el használni az országban a legjobb adottságokkal rendelkező dél-alföldi régióban, Szentesen 1954-ben épült az első kút - noha a technológia nyilvánvalóan nagyot fejlődött azóta a hatékonyság és a környezetvédelem terén. Szentesen körülbelül kéttucatnyi, mezőgazdasági célú termálkút működik. Mivel azonban a visszasajtolási kötelezettség alóli mentesség birtokában a letermelés után a Tiszába folyatják a vizet, a vízadó réteg 30-40 méteres vízszintsüllyedése tapasztalható. A politika nem csupán engedi, de anyagilag támogatja és díjjazza is a tevékenységet. Az agrárgazdálkodók számára folyamatosan halasztják a visszasajtolási kötelezettséget (most éppen 2015 év vége a határidő), míg a városoktól megkövetelik a letermelt víz visszajuttatását a vízadóba. Márpedig ez a kitétel jelentősen drágábbá teszi a működést, egy kitermelő kútra ugyanis két visszasajtoló egységet kell építeni, amelyek ára darabonként 150-200 millió forint is lehet.
Magyarország tehát geotermikus nagyhatalom lehetne, elsősorban hőhasznosításban; villamosenergia-termelésre az adottságaink nem ilyen kedvezőek, ehhez magasabb hőfokra lenne szükség. A földhő szállító közege a felső-pannon üledékekben található jelentős mennyiségű, 65-100 Celsius-fokos víz - ez a hőmérséklet szerencsés módon éppen megegyezik a fűtési rendszerekben áramló vízével. Áramtermelésre Magyarországon 7-8 helyszínen lehetne foglalkozni, de jelenleg ez sem reális, egyrészt a roppant magas költségvonzat, másrészt a 2500 méter alatti rétegek kutatásának koncesszió-kötelezettsége miatt - az elmúlt években nem is adtak ki ilyen engedélyt. A napjainkban itthon kitermelt termélvíznek kevesebb mint 10 százalékát hasznosítják energetikailag, döntő része hasznosítás nélkül folyik el.
Miközben kétes értékű gáztárolókra és távhőár-kompenzációra több száz milliárd forintot költ az állam, a nagy dérrel-durral beharangozott, "Magyarország megújul" szlogennel reklámozott Új Széchenyi Terv (Környezet és Energia Operatív Program) keretében a jelenlegi időszakban összesen 11 milliárd forint jutott fűtési és hűtési célú hőhasznosításra (4 milliárd önkormányzatoknak, 7 milliárd kkv-knak) - ez rettenetesen alacsony összeg az InnoGeo Kft. ügyvezetője szerint, csak a klaszter saját projektjei 5-6 milliárd forintos KEOP-támogatást igényelnének. Jellemző, hogy a pályázatok kitöltő programja a benyújtás előtt pár nappal még nem volt üzemkész állapotban. "Elhessegetik az embert a piacról" - fogalmaz.
Bizonytalan környezetben
Az energetikai tárgyú pályázatokra rendelkezésre álló keret gyakran napok, órák alatt kimerül a nyitás után, számos más területen viszont Magyarország egyszerűen nem képes elkölteni európai uniós forrásait, nem csak a bürokratikus akadályok miatt, hanem mert nem olyan területekre "nyomják a pénzt", ahol igazán szükség lenne rá - márpedig ilyen az energetika is. Ráadásul, a Brüsszellel és az IMF-fel szemben vívott "szabadságharc" leginkább kritikus időszakában az EU nem engedte, hogy az operatív programok között forrást csoportosítsunk át.
A fejlődést itt is - ahogyan a magyarországi élet számos más területén - a piaci szabályozatlanság, a jogszabályi háttér bizonytalansága, illetve átpolitizáltság gátolja. Például a távhőárak tíz-, húsz- vagy akár harmincszázalékos csökkentése gyakorlatilag lehetetlenné teszi a hosszú távra tervezést, így szinte képtelenség befektetőt találni. A bankok alig hiteleznek, kockázati tőkebefektetési alapok sem igen fektetnek az iparágba, az önkormányzatoknak pedig egyszerűen nincs pénzük. Makón például fél éve áll a beruházás. Szilárd, kiszámítható szabályozás mellett 25-30 százalékos támogatási intenzitás is elég lenne Kóbor szerint.