Az Orbán-kormány 2023 év végi, úgynevezett igazságügyi reform Bizottsági elfogadásával jelentős: 10,4 milliárd eurónyi pénzügyi eszközt szabadítottak fel Magyarország számára.
Ennek következtében idén nyártól a hazai vállalkozások is újra pályázhatnak a 2021-2027-es uniós költségvetésből kiosztott forrásokra.
Ennek részeként több operatív program, elsősorban kohéziós forrásokból kiosztott és az energetikai fejlesztések támogatására szolgáló pályázatok kiírására számíthatunk – írja a Növekedés.hu.
Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere felhívta rá a figyelmet, hogy a kohéziós alapokból várhatóan érkező: 4000 milliárd forintos keretnek csak a kisebb része, 776,5 milliárd forint folyhat be a gazdasági szereplőkhöz.
A források egy jelentős része az állami szektorban kerül felhasználásra – részint a központi költségvetés, részint az önkormányzatok költéseinek a tételeként.
A támogatott területek
A gazdasági szereplők számára rendelkezésére álló források egy részét már korábban lekötötte a kormányzat, mivel ezen programok támogatási költségeit megelőlegezte a központi költségvetés.
A cégek szempontjából releváns négy nagy program teljes keretének 23,2 százalékra pályázhatnak a vállalkozások.
Az igényelhető források kétharmada vissza nem térintendő támogatás, mintegy 776,5 milliárd forint értékben.
Várhatóan a következő nagyságrendbe pályázhatnak az egyes területeken forrásokra a magyar vállalkozók:
- Zöld gazdaságra való áttéréshez kapcsolódó fejlesztések: 332,4 milliárd forint
- Innováció: 262 milliárd forint
- Energia hatékonysági fejlesztések: 154,2 milliárd forint
- Speciális célterületeket lefedő energetikai fejlesztések: 105,1 milliárd forint
- Technológia fejlesztés: 130 milliárd forint
A fejlesztési források több mint felét a kormányzat a kiemelt eljárásrendű pályázatok keretei között tervezi felhasználni.
Az ilyen esetekben kijelölnek egy állami pályázót, aki egyedül indulhat a felhívásban meghatározott projekt végrehajtására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg