A parlamentben a napokban zajlik a nemzeti energiastratégiáról szóló törvényjavaslat általános vitája. A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vonatkozó tanulmányából levonható egyik fő következtetés szerint az országok közötti határkeresztező kapacitások fejlesztése esetén Magyarország képes lehetne csupán a szabadpiaci beszerzésekkel is biztosítani az ellátást. Kaderják Péter, az intézet vezetője szerint, ha a szlovák és osztrák interkonnektor közül csak az egyik is megvalósul - márpedig erre igen jó esély mutatkozik - , jelentősen javulnak Magyarország 2015 utáni esélyei. A befektetés hamarosan sokszorosan megtérülne az alacsonyabb energiaárak által - véli.
A szabadpiaci spot árak mind erőteljesebben befolyásolják az európai és a magyarországi gázárakat is. A hosszú távú gázszállítási szerződések korábban egyértelműen az olajárakhoz indexált árképletet alkalmaztak, azonban az utóbbi időkben már a kontraktusokban is kezdik figyelembe venni a piaci árat. A piacosodó, egyre több összeköttetéssel és forrással rendelkező európai gázrendszerben ugyanis komoly feszültséget okozott, hogy a spot árak immár 20-30 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek az olajárhoz kapcsolt, késletetett árazáshoz képest.
Kapcsolódó
A hosszú távú gázszerződések ügyében egyelőre nem sürgető a helyzet, hiszen 2015-ig érvényes kontraktus él Oroszország és Magyarország, pontosabban a hazai nagykereskedői feladatot is ellátó E.On között - mondta el Barta Judit, a GKI Energiakutató és Tanácsadó ügyvezető igazgatója. Az E.On azonban a jelek szerint nem ragaszkodik az újraszerződéshez, az állam viszont a Magyar Villamos Művek megerősítésével és szerepének kiterjesztésével igyekszik erősíteni jelenlétét a gázpiacon. A magyar gázszektor jelenlegi állapotában az állami oldalnak nincs szerződéskötési lehetősége. A politikai megnyilatkozások arra utalnak, hogy a régiós terjeszkedési terveket is dédelgető MVM veheti át az E.On szerepét, és a gázüzletág mellett elképzelhető, hogy a gáztárolás is új tulajdonoshoz kerül. (A hírek szerint az MVM 800 millió eurós ajánlatot tett az E.On gázüzletágáért, azonban a német tulajdonú óriás nem fogadta el az ajánlatot.) A feladatok leosztásában várható változások rímelnek az E.On-menedzsment átszervezési terveire is, amelyek szerint egyebek mellett a nem nyereséges gázkereskedelmet folytató E.ON Ruhrgas-t kisebb egységgé szervezhetik át. Ám nem csak az oroszokkal, hanem nyugati partnerekkel - az E.On Ruhrgas-zal, illetve az EDF-fel - kötött szerződések is lejárnak hamarosan.
A nagy kérdés az, hogy mi lesz 2015 után; alkupozícióba tud-e Magyarország kerülni, a nyugati és keleti gázkínálatból egyaránt részesülve - fogalmazott a REKK vezetője. Az olajár-indexálás alapú gázárak gyakorlatilag 2009 óta töretlenül emelkednek, miközben az azonnali piacon - elsősorban a nem konvencionális tengerentúli kitermelés megugrása miatt - túlkínálat jelentkezett. Így aztán a piaci gázárak tartósan a szerződéses tarifák alatt alakulnak, legalább 10-30 százalékos diszkontot kínálva.
A fő problémát Magyarország orosz gázfüggősége jelenti, az infrastrukturális adottságok fizikailag meghatározzák a helyzetet. Természetesen nem magával az orosz gázzal, hanem a függésből eredő magas árral van a baj - tette hozzá. A Gazprom monopol helyzetét azonban lassan gyengítik a környező országok irányába sorra megépülő vezetékek; a Horvátország, Ausztria vagy Szlovákia felé kiépülő kapacitások alapvetően megváltoztathatják a helyzetet. Márpedig annak, hogy Magyarország döntési pozícióba kerüljön, elsődleges feltétele a fizikai lehetőség megléte - mondja.
A 2011-es magyarországi szerződési feltételek fentiek alapján történő újratárgyalása után nem várható az árak emelkedése - fogalmazott Barta Judit. A gyenge bázis miatt pedig ezúttal a forintárfolyam hatásai sem befolyásolják jelenleg érdemben a tarifák változásait. Rövid távon Kaderják Péter sem számít nagyobb ármozgásra, a lakosságnak az árbefagyasztás miatt, a cégeknek pedig a piaci árakban érvényesülő verseny jótékony hatása miatt nem kell a gáz drágulásától tartaniuk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!