Idén áprilisban az export euróban számított értéke 37, az importé 28 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A termék-külkereskedelmi egyenleg 840 millió euróval romlott - adta hírül első becslését a KSH.
Kapcsolódó
A koronavírus-járvány hatására a forgalom mindkét irányában zuhant év/év alapon. Az import csökkenési üteme kisebb volt, mint a kivitelé, ami az egyenleg romlásához vezetett.
A kedd reggel publikált adatok szerint 2020. áprilisban a ivitel értéke 5 milliárd 628 millió eurót (1998 milliárd forintot), a behozatalé 6 milliárd 239 millió eurót (2211 milliárd forintot) tett ki. A termék-külkereskedelmi hiány 611 millió euró (213 milliárd forint) volt. A kivitel 75, a behozatal 67 százalékát az EU27 tagállamaival bonyolítottuk le.
Így 2020 első négy hónapjában a kivitel euróban számolva 9,1 százalékkal, a behozatal pedig 7,4 százalékkal csökkent a múlt évihez képest, ugyanez forint alapon mínusz 2,8, illetve mínusz 0,9 százalék. Az aktívum pedig pedig 788 millió euróval, 1,244 milliárd euróra csökkent, míg forintban számolva 231 milliárddal, 419 milliárd forintra esett vissza.
A KSH az áprilisra vonatkozó második becslését július 2-én teszi közzé, a májusról szóló első becslést pedig július 9-én publikálja.
| Év | Egyenleg |
| 2016 | 976 |
| 2017 | 815 |
| 2018 | 483 |
| 2019 | 229 |
| 2020 | -611 |
| Forrás: KSH | |
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló