Már tíz nap sincs hátra az évből de nem lehet tudni, hogy mekkora pénzforgalmi hiánnyal zár majd az államháztartás. Az NGM tartja a korábbi előrejelzését miszerint az idei deficit 1517,1 milliárd forint lesz a tavalyi 889,5 milliárd után. (A jövő évi büdzsét még ennél is kisebb 576,1 milliárdos hiánnyal hagyta jóvá a parlament.) Ugyanakkor még nem tudni, hogy miként zárul a megyei önkormányzatok konszolidációja, illetve sor kerül-e az év végén állami cégek konszolidálására - amit a magányugdíjpénztári vagyon mögé bújva most még megtehet az állam, hisz a maastricti hiánymutató is többletet mutat majd 2010-re az 1500 milliárdos pénzforgalmi hiány ellenére.
Az államháztartás központi alrendszerének november havi többlete 79,9 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 39,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 1,6 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 120,7 milliárd forintos szufficittel zártak.
A novemberi többlet kialakulása
Az államháztartás központi alrendszerének 2011 november havi többletéhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból ebben a hónapban összesen 219,2 milliárd forintos bevétel realizálódott. Ezen túl a többlet elérésében szerepet játszanak a kormány évközi költségvetési stabilitást biztosító intézkedései. Vagyis ezen vagyonátadás nélkül vaskos hiánnyal gazdálkodott volna a kincstár.
A központi költségvetés november havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest közel 14 milliárd forinttal magasabb összegben alakultak. A magasabb teljesülés hátterében elsősorban a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból befolyt bevételek állnak. Emellett magasabb összegben alakultak a társasági adó és a regisztrációs adóbevételek is.
A központi költségvetés november havi kiadásai mintegy 88 milliárd forinttal kisebb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos hónapjában. Ez elsősorban a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok alacsonyabb alakulásának köszönhető. Emellett elmaradtak a tavalyi évtől az egyedi és normatív támogatások, a kezességérvényesítések és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások is.
A kamatkiadások 2011. novemberben 130,2 milliárd forintot tettek ki, 20,8 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 11,3 milliárd forintos szintet értek el, 1,2 milliárddal többet az előző évinél. A nettó kamatkiadások (118,9 milliárd forint) összességében 19,6 milliárd forinttal lettek kisebbek, mint az előző évben. A havi nettó kamatkiadások növekedése a finanszírozási terv sajátosságainak következtében állt elő.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma