A léüzemek már leálltak, de a jövő hónapra megígért újraindulásuk esetén is várhatóan csak a lengyelországi, kilónként csupán 6 eurócenthez hasonló, alig 20 forintos áron veszik majd át a gyümölcsöt, ami komoly csalódás lesz az egyébként is nyomott, 65-90 forintos étkezésialma-árral kalkuláló termelőknek - szemlézte az MTI.
Európában óriási a túlkínálat almából, a megszokott 11,5-12 millió tonna helyett 14 millió tonna körüli a termés, ami már a szüret idején feszültségeket okozott, az almatermelők az alacsony átvételi árak miatt tüntettek is.
Kapcsolódó
Magyarországon az átlagtermés 550-600 ezer tonna körüli, de tavaly a nyár végi becslések szerint 700-750 ezer tonna alma termett, illetve Ledó Ferenc szerint elképzelhető a 850 ezer tonna is, és ebből a FruitVeB adatai szerint csak 200-230 ezer tonna az étkezési minőségű.
Mivel az érkezési alma iránt jóval mérsékeltebb a kereslet, a termelők kilogrammonként csak 60-90 forintért tudják eladni, míg egy éve még 130-150 forint volt az ár.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban