A felhasznált bruttó hazai villamosenergia mennyisége 2024-ben elérte a 44,7 terawattórát(TWh), ami 1 terawattórával, azaz 2,3 százalékkal több, mint tavalyelőtt – közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. A magyarországi villamos erőművek termelése meghaladta a 34 TWh-t, míg ugyanez a szám 2023-ban 32,6 TWh volt.
A bruttó felhasználás 23,98 százaléka importból származott, mennyisége 10,7 TWh volt. A behozatal csökkent, miután 2023-ban még 11,1 TWh import áram érkezett Magyarországra, a felhasználás 25,4 százaléka.
Kapcsolódó
Tavaly januárban, novemberben és decemberben volt a legmagasabb a felhasználás, sorrendben 4,38, 4,15, illetve 4,2 TWh, és 2023-ban is ez a három volt a legerősebb hónap.
Ugyanakkor júliusban, novemberben és decemberben voltak a hazai erőművek a legaktívabbak 2024-ben, 3,07, 3,1, illetve 3,1 TWh mennyiségű áramot termeltek.
Behozatalra leginkább az év első három hónapjában volt szükség: a felhasználás 31,7 százaléka, februárban 33,1 százaléka, márciusban 29,2 százaléka volt külföldi erőműben előállított áram.
A magyar villamosenergia rendszer csúcsidei bruttó rendszerterhelése tavaly január 22-én érte el a rekordot jelentő 7441 megawattot.
Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz
Az MVM elindítja számlázási rendszereinek összevonását, változhatnak az ügyfelek áramfelhasználói azonosítói.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg