Berki Tamás - Palotai Dániel - Reiff Ádám, MNB

A fejlett országok nyugdíjrendszereinek fenntarthatósága évtizedek óta foglalkoztatja a szakpolitikai elemzőket és döntéshozókat. A fenntarthatósággal kapcsolatos kérdések elsősorban az utóbbi évtizedek demográfiai folyamatai miatt merültek fel: miközben a gyermekvállalási hajlandóság fokozatosan csökkent és tartósan alacsony szinten maradt, a várható élettartam fokozatosan nőtt; emiatt egy folyamatosan zsugorodó nagyságú aktív népességnek kell eltartania a folyamatosan növekvő méretű nyugdíjas populációt.

A közép-kelet-európai országok többségében a demográfiai folyamatok mellett a piacgazdaságba történő átmenet is hozzájárult a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságával kapcsolatos kételyek felmerüléséhez. A rendszerváltás után ugyanis az addig jellemzően folyamatos munkaviszonyban töltött egyéni életpályák - az aktív korú népesség munkapiaci aktivitásának általános csökkenése miatt - töredezetté váltak, amely tovább súlyosbította a nyugdíjrendszer szempontjából kedvezőtlen demográfiai folyamatok fenntarthatóságra gyakorolt hatását.

Magyarországon a gazdasági válság 2008-as kitörése óta is számos alkalommal változott a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos szabályozás. E változások többségének célja, hogy segítse a rendszer közép- és hosszabb távú fenntarthatóságát. Számos tanulmány született a szabályozásban bekövetkezett változások fenntarthatóságra gyakorolt hatásáról, ezek többsége azonban aggregált vagy kohorszok szerint bontott adatokra alapult. (Kivétel az ONYF vezetésével készített, szintén mikroszimulációra épülő, MIDAS_HU nevű előrejelző modell, amelyet részletesen a Közgazdasági Szemle 2015. decemberi különszáma mutat be.) Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) egyéni járulékfizetésre vonatkozó adatai alapján azonban lehetővé vált az is, hogy mikroszimulációs módszerrel vizsgáljuk meg a nyugdíjrendszer közelmúltbeli változásainak fenntarthatóságra gyakorolt hatását. A teljes elemzést egy frissen megjelent MNB-tanulmány mutatja be (MNB WP 2016/02), az alábbiakban ennek a tanulmánynak a főbb eredményeit ismertetjük.

A nyugdíjrendszer közelmúltbeli változtatásai

A tanulmány az alábbi intézkedések nyugdíjrendszerre gyakorolt hatását mutatja be:

  • Korhatáremelés. 2022-re a nyugdíjkorhatár fokozatosan emelkedik a korábbi 62-ről 65 évre mindkét nem esetében.
  • A magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakítása. 2011-ben a korábbi magánnyugdíj-pénztári tagok 97 százaléka, mintegy 2,9 millió pénztártag lépett vissza az állami nyugdíjrendszerbe. Ennek következtében a visszalépők újra 100 százalékos állami nyugdíjjogosultságot szereztek, cserébe azért, mert a magánnyugdíj-pénztárakban felhalmozott nyugdíj-megtakarításaik visszakerültek az állami nyugdíjrendszerbe.
  • A korhatár előtti nyugdíjba vonulási lehetőségek szigorodása. A 2011-ben a munkapiaci aktivitás emelése érdekében hozott szabályok szerint 2013-tól teljesen megszűnt a korhatár előtti nyugdíjba vonulási lehetőség, valamint jelentősen szigorodtak a rokkantnyugdíjazási feltételek. Ezzel párhuzamosan felülvizsgálták a nyugdíjkorhatárnál fiatalabb, de korábban rokkantnyugdíjasokká nyilvánítottak jogosultságát.
  • A nők-40 szabály. 2012-től a legalább 40 szolgálati évvel rendelkező nők nyugdíjba vonulhatnak, függetlenül attól, hogy elérték-e a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt. 2013 után ez maradt az egyedüli módja a korhatár előtti nyugdíjba vonulásnak.

A vizsgált mutatók

E változások hatásait a tanulmány több szempontból is vizsgálja: a nyugdíjba vonulók szempontjából, a nyugdíjrendszer jövőbeli éves egyenlegének a szempontjából, valamint az ezekből az éves egyenlegekből számított fenntarthatósági mutatók alapján.

Az egyének szempontjából a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos egyik fontos kérdés az, hogy a kezdőnyugdíjak mekkora hányadát adják a mindenkori átlagbérnek. Ennek megítéléséhez - mikroszimulációt alkalmazva - a tanulmány minden szabályrendszer mellett kiszámítja a különböző korosztályok átlagos kezdőnyugdíját, az adott korosztály nyugdíjkorhatár szerinti nyugdíjba vonulási évében, az adott szabályrendszer mellett becsült átlagbérhez viszonyítva. Ha egy nyugdíjreform következtében az átlagos kezdőnyugdíjak nőttek, akkor ez a reform az egyén szempontjából kedvező volt; ellenkező esetben pedig kedvezőtlen.

A nyugdíjrendszer egésze szempontjából a nyugdíjrendszer jövőbeli éves egyenlegei a mérvadóak. A mikroszimulációs technika lehetővé teszi, hogy a társadalom összes tagjának jövőre szimulált életpályája alapján összegezzük a nyugdíjrendszer jövőbeli összkiadásait és -bevételeit, a kettő különbségeként pedig az alrendszer évenkénti hiányát vagy többletét. Mivel ez minden, nyugdíjakra vonatkozó szabályrendszer mellett megtehető, a nyugdíjszabályokban bekövetkező bármilyen változás jövőbeli nyugdíjegyenlegekre gyakorolt hatása megbecsülhető.

A nyugdíjrendszer jövőbeli éves egyenlegeinek az időbeli aggregálásával juthatunk el a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát jellemző mérőszámokhoz. A szakirodalom többféle ilyen mutatót különböztet meg, amelyek nagy része adósság típusú indikátor. Ezek mindegyike valamilyen formában a társadalombiztosításra épülő nyugdíjrendszerekben rejlő - jellemzően a jelenbeli járulékfizetésért cserébe ígért jövőbeli nyugdíjfizetésre vonatkozó - implicit kötelezettségvállalásokra utal, és az ezekből származó implicit adósságot fejezi ki. A tanulmány ezek közül kétféle adósságmutatót vizsgál: az úgynevezett ADL (Accrued-to-Date Liabilities) és OSNL (Open-System Net Liabilities) mutatókat.

Az ADL mutató azt fejezi ki, hogy egy adott pillanatban mennyi a nyugdíjrendszer (implicit formában fennálló) adóssága. Másként fogalmazva: egy adott időpontban számba vesszük az addig felhalmozott (már megszerzett) nyugdíjjogosultságokat, és kiszámoljuk az ezek alapján a jövőben kifizetendő nyugdíj életjáradékok jelenértékét (a GDP arányában). Ez a mutató tehát számba veszi egyrészt a jelenlegi nyugdíjasoknak a múltban megszerzett jogosultságai alapján a jövőben kifizetendő nyugdíjak jelenértékét, másrészt pedig a jelenleg aktív népesség múltbeli járulék-befizetései alapján a jövőben nekik folyósítandó nyugdíjak jelenértékét. (A jelenleg aktív népesség jövőbeli, nyugdíjazás előtti befizetései után fizetendő nyugdíjat tehát ez a mutató nem tartalmazza.)

Az OSNL mutató az ADL mutatóhoz képest tartalmazza a jelenleg aktív járulékfizetők jövőbeli befizetései után fizetendő nyugdíjak (jövőbeli járulék-befizetésekkel csökkentett) jelenértékét, sőt a jövőbeli járulékfizető népesség (akik ma még nem léptek be a járulékfizetők közé vagy még meg sem születtek) jövőbeli járulékfizetése után fizetendő jövőbeli nyugdíjak (szintén jövőbeli járulék-befizetésekkel csökkentett) jelenértékét is. Így míg az ADL mutató a múltban keletkezett jogosultságok jelenlegi (bruttó) jelenértékét fejezi ki, addig az OSNL mutató inkább előretekintő, és a nyugdíjrendszer több száz éves időhorizontra előrevetített (nettó) egyenlegét adja meg (hiszen ez utóbbi esetben a jövőbeli nyugdíjkötelezettségek állományából levonjuk a jövőbeli járulék-befizetések és az esetlegesen rendelkezésre álló eszközök és hozamainak a jelenértékét). Mivel az OSNL mutató nettó kötelezettségállományt jelent, és száz éven túli időhorizontra számoljuk, ezért jól alkalmazható a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának az értékelésére.

Az Európai Bizottság döntése alapján a nemzeti számlák keretében 2017-től kell majd számszerűsíteni a társadalombiztosítási nyugdíjkötelezettségeket. Kiegészítő adatként háromévente kell majd bemutatni a társadalombiztosítási rendszer adott pillanatban fennálló implicit nyugdíjkötelezettségeit, vagyis az ADL mutatót. A jelentésekben ki kell majd térni arra, hogy az előző jelentés óta milyen tényezők következtében változott meg a mutató értéke - különös tekintettel a nyugdíjrendszert érintő szabályok megváltozásának a mutatóra gyakorolt hatására. A remények szerint ez által a különböző országok adatai összehasonlíthatóvá válnak, illetve a nyugdíjrendszert érintő szakpolitikai döntések jövőbeni hatása számszerűsíthetővé válik. Magyarországon az MNB feladata az implicit nyugdíjadósság ilyen célú számbavétele.

Eredmények

Az eredmények ismertetése előtt fontos hangsúlyozni, hogy azok érzékenyek a számítások során alkalmazott feltételezésekre. Ezek közül a legfontosabbak a demográfia jövőbeli alakulására és a gazdaság jövőbeli teljesítményére vonatkozó feltételezéseink. Ebben az összefoglalóban csak az úgynevezett alapszcenárió esetében kiszámolt eredményeket ismertetjük, azonban a teljes tanulmányban értékeljük az eredmények főbb feltételezésekre vonatkozó érzékenységét is.

A vizsgált négy reformlépés közül csak az első kettő, a korhatár-emelés és a magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakítása befolyásolta a korhatár elérésekor nyugdíjba vonulók átlagnyugdíjának átlagbérhez viszonyított szintjét. (A korhatár előtti nyugdíjazási lehetőségek szigorítása, valamint a nők-40 program ugyanis csak a nyugdíjba vonulás időzítésére hat, a korhatár elérésekor kapott kezdőnyugdíj értékére nem.) Összességében elmondható, hogy e két intézkedés nem befolyásolta jelentősen az átlagos kezdőnyugdíjak nettó átlagbérhez viszonyított szintjét: ez a mutató a reformok előtt és után is mintegy 65 százalék volt. (A nemzetközi gyakorlatban a bruttó kezdőnyugdíjakat szokás a bruttó átlagbérekhez viszonyítani. Mivel Magyarországon a nyugdíjak adómentesek, ez hazánkban a nettó nyugdíjak bruttó átlagbérekkel való összehasonlítását jelenti. Ez a mutató a reformok előtt és után is mintegy 42 százalék volt a férfiak, és 39 százalék a nők esetében.)  A számított értékek nem csak a nemek között, hanem a (születési évek alapján definiált) különböző korosztályok között is különböznek - az itt említett számok a korosztályok közötti átlagnak tekinthetők.

Fontos azt is megjegyezni, hogy a vizsgált reformok hatása korosztályonként is eltérő lehet. Míg a korhatáremelés esetében mindkét nem minden korosztályában - a hosszabb szolgálati idők és magasabb átlagkeresetek miatt - növekedett a mutató értéke, a magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakításának a hatása korosztályonként eltérő. Míg a viszonylag idősebb, ezért hamarabb nyugdíjba vonuló korosztályok esetében általában növekedett a mutató értéke, addig a fiatalabb, ezért később nyugdíjba vonulóknál a hatás nem egyértelmű. A változások pontos iránya és mértéke azonban - a demográfiai és makrogazdasági feltételezések mellett - nagyban függ attól is, hogy milyen feltételezéssel élünk a korábbi magánnyugdíj-pénztárak jövőbeli hozamteljesítményére vonatkozóan, ha azok változatlan formában működhettek volna tovább.

A vizsgált négy reformintézkedésnek a nyugdíjrendszer jövőbeli GDP-arányos becsült deficitjére gyakorolt hatását az alábbi ábra mutatja be. Az intézkedések előtt érvényes szabályokra vonatkozó becslést a kék pöttyös vonal mutatja, míg a négy vizsgált reformlépés után becsült GDP-arányos deficiteket a kék folytonos vonal szemlélteti. Látható, hogy a reformok előtti helyzetben a nyugdíjrendszer GDP-arányos hiánya 2 százalék körül ingadozott volna 2040-2045-ig, majd azt követően a hiány fokozatosan emelkedett volna az éves GDP 4-4,5 százalékára. A reformok után becsült GDP-arányos hiányok alapján elmondható, hogy az intézkedések összességében csökkentették a nyugdíjrendszer hiányát: a nyugdíjegyenleg körülbelül 2035-ig nem mutat deficitet, míg az után, részben demográfiai okok miatt, fokozatosan a reformok előtt becsült értékekhez hasonló, GDP-arányosan 4-4,5 százalékos szintre emelkedik.

Az egyes reformok egyedi hatásait a görbék elmozdulásai mutatják az ábrán megadott sorrendben elvégzett dekompozíció alapján. A kék pöttyös és a zöld szaggatott vonal közötti eltérésből kiolvasható például, hogy a jövőbeli becsült nyugdíjdeficiteket a legnagyobb mértékben - GDP-arányosan átlagosan 1,3 százalékponttal - a korhatáremelés csökkenti. E csökkenést fele-fele arányban magyarázzák a hosszabb munkapiaci karrierek következtében megnövekedő járulékbevételek, és a lerövidülő nyugdíjban töltött idő miatt csökkenő nyugdíjkiadások.

A magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakítása - a fizetett nyugdíjjárulékok állami rendszerbe való azonnali visszacsatornázása miatt - körülbelül 2045-ig tovább csökkenti az éves deficiteket, azt követően azonban (az állami nyugdíjpillér kötelezettségeinek megnövelése miatt) növeli azokat. A korai nyugdíjazási lehetőségek megszüntetése az előrejelzett időhorizonton végig GDP-arányosan 0,3-0,4 százalékponttal csökkenti a becsült deficiteket. Végezetül a nők-40 program miatti átlagos éves egyenlegromlás mintegy 0,5 százalékpont - ebből 0,3 százalékpont a hosszabb nyugdíjban töltött idő ellenére járó teljes értékű nyugdíj miatt adódik.

Az intézkedések fenntarthatósági mutatókra gyakorolt becsült hatása az alábbi táblázatban látható. A nyugdíjrendszer implicit adósságát kifejező ADL mutatót (második oszlop) nem befolyásolták érdemben az intézkedések: ez a mutató az intézkedések előtti, GDP-arányosan 252 százalékos szintről alig észrevehetően 258 százalékra nőtt. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságát kifejező OSNL mutató (ötödik oszlop) ugyanakkor érdemben javult: a rendszer jövőben becsült hiányainak diszkontált jelenértéke GDP-arányosan 50 százalékponttal csökkent (a reformok előtti 203 százalékról 153 százalékra). E csökkenésben meghatározó része volt a korhatáremelésnek, amely intézkedés önmagában körülbelül az éves GDP 70 százalékának megfelelő mértékben javította a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát kifejező mutatót.

Összefoglalásként tehát elmondhatjuk, hogy a vizsgált négy reformintézkedés közül három 2035-ig csökkentette a nyugdíjrendszer éves hiányait, olyannyira, hogy az intézkedések bevezetése után becsült éves egyenlegek eddig az időpontig egyensúly közelében vannak.

Ezt követően - részben a kedvezőtlen demográfiai tendenciák miatt - a nyugdíjrendszer éves hiánya fokozatosan növekedni fog, és becslésünk szerint (hasonlóan a reformok előtt becsült értékekhez) 2060-ra eléri az akkori GDP négy, 2080-ra pedig a 4,5 százalékát.

Mindezek következtében a vizsgált négy intézkedés hatására a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát kifejező OSNL mutató jelentősen, körülbelül a 2010-es GDP 50 százalékának megfelelő mértékben javult.

A szerzők az MNB munkatársai.