Az elmúlt ciklusban 9200 milliárd forint uniós támogatást öntöttek bele a magyar gazdaságba, arról viszont már a statisztikai adatok is árulkodnak, hogy a magyar gazdaság erősen függővé vált az uniós forrásoktól - mondta a Millennium Intézet konferenciáján Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója, aki mindezt az első negyedéves siralmas GDP-adattal magyarázott. Szerinte a második negyedéves adat sem lesz sokkal biztatóbb. Most már adatok is mutatják, hogy az uniós források a magyar gazdaság számára létfontosságúak - tette hozzá.

A 2014-2020-as ciklusban még ugyan szintén lehet arra számítani, hogy az EU-tól hatalmas összegek jöjjenek Magyarországra, ám a konferencián felszólalók ezt inkább károsnak ítélték.

Ablakon kidobott pénz?

A pénzügyi segélyezések illetve támogatások hatásáról hosszabb időszakra visszatekintve a szegény országoknak nyújtott nagy nemzetközi segélyezési programok vizsgálatai adhatnak átfogóbb képet. Váradi Balázs, a Budapest Intézet egyik alapítója szerint az uniós források felhasználásai is nagyon hasonló tapasztalatokat mutatnak. Több tanulmányra hivatkozva a szakember arra mutatott rá, egyáltalán nem biztos, hogy ha pénzt kap egy ország, akkor az hozzájárul a gazdasági fejlődéséhez.

A világban vizsgált eddigi esetekről egyelőre azt tudjuk, hogy az ilyen támogatások sikeressége nagyon erősen attól függ, hogy hogyan működik a fogadóország; milyen a politikai berendezkedése (a kormány mire költi a pénzt) és milyen a politikai intézményrendszer minősége (például a korrupciós ranglistán hol áll). Eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy azoknak az országoknak nem segítenek a segélyek/támogatások, amelyeknek gyenge a politikai rendszere - mondta.

Váradi szerint az EU-s támogatások forráselosztását legalább annyira magyarázzák politikai, mint szocioekonómiai mutatók. Egy másik tanulmányhalmaz a nemzetközi transzferekről szóló tanulmányokhoz hasonlóan arra jut, hogy az intézmények minősége nagy mértékben meghatározza, mennyire tekinthetőek a gazdaság fejlesztése szempontjából sikeresnek az ilyen támogatások.

Ha a fő elfoglaltság a járadékvadászat, azaz hogy az államtól próbálnak meg minél több forrást kiszedni ahelyett, hogy a piaci működésre és hozzáadott értéket teremtő tevékenységre fordítsák az erőforrásokat, akkor a támogatások kevésbé járulnak hozzá egy ország gazdasági fejlődéséhez, mint ott, ahol értékteremtés, innováció zajlik. Emellett egy 2015-ös magyar tanulmánya arra is rámutatott, hogy a forráselosztásban annak is jelentős szerepe van, milyen politikai táborba tartozik az adott önkormányzat vezetése: nem meglepő módon a kormánypárti települések több pénzhez jutnak.

Be kellene szüntetni!

Zsembery Levente, X-Venture Zrt. vezérigazgatója előadása elején egyenesen kijelentette: tökéletesen rossznak tartja az uniós pályázati rendszer jelenlegi formáját. Szerinte minél hamarabb befejeződik ez a típusú finanszírozás, annál jobb.

Zsembery - aki szigorúan mikroperspektívából próbált a rendszer hibájára rávilágítani - előadásából a magyar vállalkozásokról elég siralmas kép rajzolódott ki - jóllehet bizonyos jegyek közhelyszinten is sokszor előkerülnek. Ilyen alapon az vélhetően nem okoz sokaknak meglepetést, hogy a magyar vállalkozások jellemzően és elsősorban az "ingyenpénzre" hajtanak, azaz azt nézik, hogy mire lehet pályázni. Ez önmagában nem is lenne baj, csakhogy ez azt is maga után vonja, hogy vállalti döntéshozók sokszor nem gondolkodnak és nem is mérik fel a cég valós szükségleteit, azaz olyan dolgokba ruháznak be, amire egyáltalán nincs szükségük, vagy ha van is, nem akkora méretben/mértékben. Ez pedig később (az amortizáció elérkezésekor) súlyos következményekkel (tőkevesztéssel) üt vissza, sokszor akár a csőd szélére taszítva a vállalkozásokat.

Hogy miért jut ide egy magyar vállalkozás, arról Zsembery előadásából több ok is kirajzolódott. Miközben egy sikeres vállalkozás a szakember szerint a vevőre illetve a piaci igényekre koncentrál, odafigyel a hatékony erőforrás-felhasználásra ("nem költ hülyeségekre"), menedzsmentje jó, motivált és fókuszált, valamint rugalmas finanszírozási struktúra és rugalmas működési keretek jellemzik, addig egy magyar vállalkozásról ennek szinte pont az ellenkezőjét lehet elmondani. Vagyis:

  • jellemzően egyszemélyes gazdasági társaságok (nem a tudás összességéről szól ez a modell);
  • a tulajdonosi és menedzsmentfunkciók nem válnak el, ami általában fejlődési korlátként jelenik meg a vállalatok életében;
  • vakon döntenek, azaz hiányzik a döntés-előkészítés;
  • gyenge a menedzsment: elzárkóznak a modern menedzsment megoldások elől;
  • alacsony a vevőorientáltságuk: a cégek sokszor nem értik az igényeket;
  • innovációs kép gyenge (ami máshol működött, azt hozzák be)

Mindez pedig pályázatok esetében úgy nyilvánul meg, hogy mivel nem gondolkodnak előre és főleg az ingyenpénzre fókuszálnak, az amúgy is korlátos keretek között működő menedzsment az idő jelentős részét a pályázatra, majd annak dokumentálására és az ellenőrzésre fordítja, ahelyett, hogy az ügyfeleivel, illetve a piaci igényekkel foglalkozna. Ez pedig visszaüt a versenyképességben is.

A pályázatok természetéből fakadóan még ehhez hozzájönnek egyéb korlátok is: például a célok nehezen módosíthatóak, a piaci visszajelzéseknek megfelelő változtatás szinte lehetetlen, valamint a fenntartási kötelezettség vagy az eszközeladási tilalom. Zsembery szerint jellemző az üzleti szemlélet hiánya is, azaz csak papíron életképes modellek születnek.

Vagyis a szakember szerint a jelenlegi uniós pályázati rendszer azért rossz, mert piacidegen és hatékonyságromboló, ebben a formában pedig egyáltalán nem segít a vállalkozások valós problémáin, hanem inkább felerősítik a vállalatok gyengeségeit.

Most akkor segít vagy nem?

A nagy kérdés tehát: mondhatjuk-e azt, hogy hozzájárulnak-e a pénzügyi támogatások a gazdaság növekedéshez. Nem mondhatjuk - válaszolta meg a kérdést Váradi -, mert nem tudjuk megmondani. Nem lehet ugyanis bizonyítani, ennek hatását megmutatni nagyon nehéz, így komoly bizonyítékot nem tudtak még felmutatni arra, hogy a támogatások hozzájárulnak-e a növekedéshez vagy sem.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fenti kritikák alaptalanok és minden úgy jó, ahogy van. A konferencián felszólaló szakértők egyetértettek abban, hogy az uniós források elosztásán változtatni kell, mégpedig nem kicsit, nagyon.

Essősy például a vállalatok közül csak a versenyképeseknek adna pénzt, a fenntarthatóság jegyében pedig amellett állna, hogy a beruházás maradjon Magyarországon, azaz az adott támogatás ne import árukra/szolgáltatásokra menjen el. Emellett szerinte teljes értékláncon átfutó pályázatok keretében kellene új termékeket/szolgáltatásokat felépíteni és piacot teremteni hozzá, így ebből lehetnének komoly exportképes vállalatok is. Továbbá nem zárványszerű projekteket kellene finanszírozni, hanem komplex programok keretében fejleszteni kisebb településeket, mert vidéken komoly "elsivatagosodás" tapasztalható, így viszont lehetne növelni a vidék megtartóképességét.

A mostani kormányzati fókusz az uniós források osztásában a feldolgozóipar. Ez a MAPI vezérigazgatója szerint akár jó is lehet, de csak akkor, ha ténylegesen nagy hozzáadott értékű termékeket/szolgáltatásokat állítunk elő. Nem kellene abba a hibába esni, hogy régi technológiákat támogatunk, amelyek felett akár már 3-8 éves távlatban is eljár az idő.

A felszólalók egyébként egybehangzóan úgy vélték, hogy ezeket a hatalmas forrásokat az intézményrendszer kialakítására, fejlesztésére, illetve a jövő fejlesztésébe, oktatásra, szakképzésbe kellene fektetni. Véleményük szerint ugyanis így lehetne a leghatékonyabban a gazdaság javára fordítani azokat a hatalmas összegeket, ameyek rázúdulnak Magyarországra.