A vagyonvédelmi szakmában nem indokolt az árszabályozás bevezetése, ugyanis nincs szó sem vevői monopolhelyzetről, sem olyan piackudarcról, amely más eszközökkel ne lenne kezelhető, sem igazolható fogyasztói hátrányról  - állapította meg ki Pintér Sándor belügyminiszter a Bertha Szilvia jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában. Az ellenzéki képviselő arra kérdezett rá, a kormány nem találja-e indokoltnak, hogy a vagyonvédelmi ágazatban minimális vállalási óradíjat vezessenek be - érvelése szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal tapasztalatai szerint nem ritka, hogy cégek 350 forintos órabérért dolgoztatják az őröket feketén és az sem ritka, hogy a végén még ezt a bért sem kapják meg, panasszal pedig a megfelelő jogviszony hiánya miatt, sehova nem tudnak fordulni.

Amúgy is nagy a túlkínálat

A tárcavezető szerint a kérdésben rejlő javaslat versenypolitíkai és versenyjogi kérdéseket is felvet. A gazdasági válság érdemi keresletcsökkenést okozott, ezért óhatatlanul számos szolgáltató kényszerült alacsonyabb árakon vállalni ugyanazt a szolgáltatást vagy elhagyni a piacot. Az árszint megítélésekor azt is érdemes figyelembe venni, hogy a piaci árat nem csak egy adott cég költségeinek fedezete határozhatja meg, hanem legfőképpen a kereslet-kínálat. A túlkínálatos helyzetekben a piacok jellemzőreakciója az árszint csökkentése. Egy minimális ár garantálása olyan hatással lehet, amely a túlkínálat növekedése irányába visz egy amúgy is túlkínálatos piacot, ez pedig éppen ellentétesen hatna a piaci egyensúly kialakulására.

Az EU sem engedné

A minimális vállalási óradíj olyan követelmény, amely .felvetheti a letelepedés, valamint a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását - érvelt tovább Pintér. Az EU-nak a a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát biztosító alapelvei csak közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból korlátozhatók. Az Európai Bíróság a C-465/05 számú, Olaszország vs. Európai Bizottság ügyben hozott ítéletében a személy- és vagyonőri tevékenység kapcsán kimondta: nem teljesíti kötelezettségeit az a tagállam, amelynek a szabályozása előírja, hogy a személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások árai az illetékes hatóság által kiadott engedélyben kerülnek megállapításra egy előre meghatározott ingadozási sávon belül.

Az építőipar fontosabb terület

A képviselői kérdés utal a közelmúltban hatályba lépett, a minimális építőipari rezsióradíj 2013-as mértékéről szóló 28/2013-as számű BM-rendelet szabályaira. Az összevetésnél azonban figyelembe kell venni az építőipar nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségét, valamint a lánctartozások okozta ágazati feszültséget, amelyek érdekében a rezsióradíj bevezetése az építőipar egészére kiterjedő kormányzati intézkedéscsomag egyik elemeként, az ágazat helyzetének széleskörű feltérképezését követően valósult meg - olvasható a válaszban.