A Magyar Közlönyben megjelent határozat a beruházásra a Gazdaságújraindítási Alap forrásait használja. Idén 13 milliárd 149 millió, míg jövőre 27 milliárd 746 millió forint fordítható a vasútvonal felújítására.
A határozat kitér arra is, hogy a projekt – lehetőség szerint – szerepeljen a 2021–2027. közötti európai uniós programozási időszakban megvalósítani tervezett közlekedési beruházások között.
A kormány felhívta a belügyminisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával – a szerb hatóságokkal történt egyeztetést követően – vizsgálja meg a közös határszakaszon történő fejlesztés eredményeképpen megvalósuló vasúti átjárhatóság, határátlépés és határellenőrzés biztosításához szükséges rendvédelmi és infrastrukturális feltételeket. Ezek ütemezéséről és költségeiről november 30-ig kell a két miniszternek előkészítést készítenie a kormány számára.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót