A lakosság, a gazdálkodók és az önkormányzatok figyelmébe ajánlja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az egyszerű méhhotel-eszközcsoportot, amelyek az erkélyen, ablakpárkányon is hatékonyan segíthetik a szelíd beporzók szaporodását már kora tavasztól.

A magányosan élő méhek és darazsak az emberek közelségében élnek a kertekben, parkokban, iskolákban, óvodákban, lakótelepeken még több emelet magasságában is. 

A faodúkban vagy kaptárakban élő házi méhek több tízezres kolóniáival ellentétben a magányos fajok ujjnyinál vékonyabb járatok védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak megbénított ízeltlábúakat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar átrágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

Könnyen elkészíthető kamrák az erkélyeken

Ilyen bölcsőkamrákat nagyon egyszerűen lehet biztosítani számukra az erkélyre, ablakpárkányra, virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhhotellel. Ezt legegyszerűbben négy-tíz milliméter átmérő közötti furatokkal lyuggatott tűzifa kugliba lehet elkészíteni, de lehet építeni szekrényes hotelt is. Ezeket akár óvodai foglalkozás, iskolai óra, szakkör keretében is el lehet készíteni, és természetvédelmi szempontból is jóval hasznosabb, mint a nagy pontosságot és bonyolult famegmunkálási lépéseket igénylő mesterséges odúké.

Az új méhhoteleket érdemes február második felében, március elején kirakni esőtől védett helyre, például eresz aljába, ablak- és erkélybeugróba, tornácra, keleti-déli tájolással, hogy közvetlen napsütés is érje.

A magányos méh-fajok számos képviselője szőrös, ez a bunda szigeteli is őket, így már a tél végi, kora tavaszi első napsütéses napokon is aktívak tudnak lenni. A méhhotelek márciustól június közepéig a legforgalmasabbak.

Növénytermesztéshez nélkülözhetetlenek

Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovarfaj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki, így ezek nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Az estére nem kaptárak, odúk védelmébe húzódó magányos méh- és darázsfajokat, valamint a többi beporzó rovart a nem szúnyogszelektív szúnyogirtás is veszélyezteti. A Magyarországon leggyakrabban alkalmazott melegködös irtási módszer vizsgálatakor kiderült, hogy az új hatóanyag esetében is minden száz elpusztított rovarból csak kettő szúnyog.

A vadon élő méhek világállományának múlt század második felében felerősödő csökkenése drámai módon érte el a házi méheket is az ezredfordulót követő években. Ekkor jelentkezett a kaptárak teljes elnéptelenedésével járó kaptárelhagyás tünetegyüttese, amelynek hatására napok alatt tűnik el akár 30-50 ezer méh is. A jelenség mára világméretűvé vált, fenyegetve nem csak a méhészetből élőket, de a növénytermesztés jövőjét egyaránt.

A szindróma hátterében a negatív környezeti hatások összessége, főként a nagyüzemi agrárium áll. A különböző növényvédő szerek, a változatos virágos növényekből álló méhlegelők helyét felváltó monokultúrák, az egyoldalú táplálkozás, az egyik méhlegelőről a másikra való utaztatás stressze következtében a méhek immunrendszere legyengül, és nem tud védekezni a világ minden tájára gyorsan eljuttatott élősködőkkel, valamint az általuk terjesztett betegségekkel szemben. Ez állhat olyan új méhbetegségek világméretű terjedésének hátterében is, mint az izraeli akut paralízis vírus, amelynek legfontosabb terjesztője az Ázsiából behurcolt méhatka.