Az emlőrák továbbra is az egyik vezető daganattípus a felnőtt női lakosság körében, ráadásul a betegség egyre fiatalabb korosztályt is érint – hívták fel a figyelmet a szakemberek a mellrák elleni küzdelem hónapjához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen, amit a Lilly Hungária Kft. szervezett.
Magyarországon évente nyolcezer nőnél diagnosztizálnak mellrákot, és kétezren életüket is vesztik. Mégsem megy el minden nő mammográfiás vizsgálatra, mert a behívott korosztály csupán 30-40 százaléka él csak az ingyenes vizsgálat lehetőségével.
Globális statisztikai adatok szerint 2015 óta a negyvenes éveikben járó nőknél évente 2 százalékkal nőtt a mellrákos betegek aránya. Amerikai szakértők azt javasolják, hogy 50 éves kor helyett már 40 éves kortól járjanak a nők mammográfiára, erről itt írtunk bővebben.
A rosszindulatú elváltozás a helyes önvizsgálat edukációjával és a rendszeres, hozzáférhető szűrővizsgálatokkal korán diagnosztizálható, és ez növeli a gyógyulás esélyét is.
Kapcsolódó
A Magyar Szenológiai Társaság és a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkologiai Klinika szakorvosai azt azonban kiemelték: az esetek 10-15 százalékában nagy kockázata van annak, hogy az emlőrák 2-5 éven belül kiújul, ezért elengedhetetlen, hogy az érintettek hozzájuthassanak valamennyi lehetséges terápiához.
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a prevencióra, valamint a korai felismerés jelentőségére. Magyarországon az emlőrák a leggyakrabban diagnosztizált daganatos betegség a nők körében, de a férfiaknál is jelentkezhet.
A szakemberek a kockázati tényezők közé sorolták az első-, illetve másodfokú rokonoknál előforduló emlőrákot, az örökletes genetikai mutációkat, illetve hormontartalmú készítmények tartós szedését is, ugyanakkor megszaporodtak az olyan környezeti és civilizációs kockázatok, mint a későbbre tolódó gyermekvállalás, az egészségtelen életmód, különösen az elhízás és a túlzott alkoholfogyasztás is közrejátszhatnak az emlőrák megjelenésében.
Érdemes szakorvoshoz fordulni, ha az emlőbimbó váladékozik, befordul vagy alakja megváltozik. Vagy ha a mell bőre egyenetlen lesz, kipirosodik, kiütések vagy hámló területek jelennek meg rajta
– mondta Landherr László, a Magyar Szenológiai Társaság elnöke.
Figyeljenek oda az emlőben vagy a hónaljban kialakuló fájdalomra is, amely nem kapcsolódik a menstruációs ciklushoz és az előtte és utána tapasztalt, megszokott tünetekhez.
Az önvizsgálat mellett kulcsfontosságú, hogy a nők vegyenek részt a szükséges szűrővizsgálatokon, hiszen a korai stádiumban felfedezett betegség sok esetben jó eséllyel gyógyítható. Ha a diagnózis későbbre tolódik akkor áttétek jelenhetnek meg.
Az emlőrákosok kezelésének célja, hogy igyekeznek az állapotot krónikus betegséggé alakítani, ez viszont sajnos nem minden esetben sikerül. Ezen kívül azt is tudni kell, hogy minél később fedezik fel a betegséget, annál inkább nő az áttétképződés esélye – mondta Dank Magdolna, egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika orvosa.
A Magyarországon jelenleg elérhető szervezett népegészségügyi szűrőprogram a 45-65 év közötti korosztály számára, utóbbi korosztály számára kér évente mammográfiai vizsgálatot biztosítanak, az ennél fiatalabbaknál az emlő szűrővizsgálatát tapintással és ultrahanggal javasolt végezni.
Ugyanakkor a nők nem élnek az ingyenes szűrővizsgálat lehetőségével, a részvételi arány jóval elmarad az uniós átlagtól.
Trendfordulóra van szükség
A rendelkezésre álló adatok szerint a helyzet sajnos évről évre rosszabb, ezt a tendenciát pedig mindenképpen meg kell fordítani, ha szeretnénk elérni, hogy az emlőrákot minél korábban diagnosztizálják, valamint a hatékony kezelések révén csökkenjen az áttétes betegek aránya.
Egyébként ma írtunk arról, hogy október a szűrővizsgálatok hónapja. Betegszervezetek és szakorvosok a férfiak esetében a PSA-szűrés fontosságára hívták fel a figyelmet, mert ma 10 nyugdíjaskorú férfiból csak hat éri el a nyugdíjkorhatárt, négyen 65 éves koruk előtt elhunynak. Évente több mint 1400 férfi hal meg prosztatarákban, és négyezer új beteget is diagnosztizálnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!