A Vidékfejlesztési Program kifizetési mértéke lényegében megduplázódott, mert míg korábban átlagosan 6,7 milliárd forint heti kifizetés történt, ez 2023-ban heti 13,7 milliárdra emelkedett és év végére megközelítette a 750 milliárd forintot, ami szintén rekordnak minősül – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a tárca közleménye szerint.
Hozzátette: a beruházások mellett a másik kiemelkedő terület az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodás támogatása, amelyben összesen 200 milliárd forint érkezett ebben az évben a programokban részt vevő és környezetkímélő gazdálkodási gyakorlatokat vállaló gazdákhoz.
Nagy István elmondta, 2023 nehéz éve volt a magyar mezőgazdaságnak, hiszen az európai gazdasági visszaesésből származó fogyasztáscsökkenés, az értékesítési pozíciók romlása, az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes bejutása az uniós piacra rányomták a bélyeget erre az évre.
A nehézségek ellenére a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, amely a tavalyi évhez képest 6,5 százalékos emelkedést jelent. Az exportértékek a tavalyi 2022-es évhez hasonlóan alakultak, amely 8,8 milliárd eurót jelent az év első nyolc hónapjának vonatkozásában.
Amelyik az idén az öt legfontosabb exportpiacunk volt:
- Németország;
- Olaszország;
- Románia;
- Ausztria;
- és Lengyelország.
Nagy István kitért a Közös Agrárpolitika új időszakának első előlegfizetési időszakára is, amely részeként hat jogcímen mintegy 194 milliárd forint támogatásban részesülhetett 136 ezer gazdálkodó. A legnagyobb összeget, 139,6 milliárd forintot alaptámogatási jogcímen fizették ki, csaknem 135 ezer termelő részére.
Az újraelosztó támogatás jogcímén 133 ezer gazdálkodó kapott 41 milliárd forintot. Előlegkifizetésre nyílt lehetőség az intenzív és extenzív gyümölcsösök támogatása jogcímen, valamint az anyajuhtartás és tejhasznú tehéntartás támogatása állattenyésztési jogcímeken is.
Baj van a magyar földekkel: szigor lép életbe január 1-jétől
Ahhoz, hogy a gazdálkodók jó döntéseket tudjanak hozni, tisztában kell lenniük azzal, milyen szabályozói keretek között működnek, és ezek a közeljövőben hogyan fognak változni. Az év elejétől életbe lépő változásokban is tetten érhető az a törekvés, hogy azok az uniós követelményeknek is megfelelve mind a termelés, mind az adminisztráció területén megkönnyítsék a gazdák életét – mondta Jakab István, a Magosz elnöke az Agroinform 1000 résztvevővel lezajlott online konferenciáján. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!