A Magyar Közlöny március 17-i számában megjelent a kormány rendelete a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzési tilalomtól eltérő nyitva tartás engedélyezésének feltételeiről. Ez ugyan szabályozza azt az eljárást, ha valaki mentességet akar kérni a vasárnapi zárva tartás tilalma alól, milyen rendben fordulhat az önkományzat jegyzőjéhez, ezt azonban ne tegye senki - javasolja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

A kormányrendelet ugyanis kimondja, hogy az elfogadott eljárási rend alapján kizárólag akkor lehet majd egyszer, a későbbiekben az önkormányzathoz fordulni mentességért, ha ennek feltételeit egy újabb döntéssel meghatározza.

Mindez azt jelenti, hogy a törvényben foglalt és az országgyűlés március 17-i ülésén megszavazott kivételeken túl más mentesség jelenleg nem létezik.

A boltzártörvény a következő felhatalmazást adja a kormánynak:

3. § Üzlet - törvényben vagy az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kivételekkel - a) kiskereskedelmi napokon 6 óra és 22 óra között tarthat nyitva, b) vasárnap és munkaszüneti napokon zárva tart."

8. § Felhatalmazást kap a kormány, hogy az adott település (településrész) sajátosságaira - különösen az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire - tekintettel az üzletek 3. §-tól eltérő nyitva tartása engedélyezésének részletes feltételrendszerét és a mérlegelés szempontjait, továbbá az eljárás részletes szabályait rendeletben megállapítsa. A kormány a március 17-i rendeletét az előbbiek alapján alkotta meg.

A kormányrendelet a következőket tartalmazza:

  • a nyitva tartási tilalom alóli mentesülés engedélyezésével kapcsolatos eljárás rendje
  • a nyitva tartási tilalom alóli mentesülésre vonatkozó kérelmek és engedélyek nyilvántartásának rendje
  • ez a  rendelet akkor alkalmazható, ha a  Kormány - a  Kszvmtv. 8.  §-ában kapott felhatalmazás alapján - az  üzletek Kszvmtv. 3. §-ától eltérő nyitva tartására vonatkozó mentességi feltételeket határoz meg.