A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tájékoztatása szerint december 17-18. között mintegy 278 ezer határon túl élő címzettnek postázták a miniszterelnöki "konzultációnak" nevezett elsőbbségi levelet. A küldeményeket a világ 126 országba kellett szétküldeni.
A levél tájékoztatja a címzetteket arról, hogy a határon túl élő, nagykorú állampolgároknak regisztráltatniuk kell a voksolás előtt, akár interneten keresztül is, ami "jelentősen leegyszerűsíti a folyamatot". A miniszterelnöki levél záró soraiban Orbán azt közli:Minden magyarnak, személyesen nekem is fontos az Ön részvétele. Magyarország számít Önre!
A leveleket a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) a kormány megbízásából küldte ki elsőbbségi levélként a nyilvántartott személyek közül a külföldön érvényes lakóhellyel rendelkezők számára, a név és a lakcím adataik felhasználásával. A kézbesítések a KEKKH által kezelt személyi adat- és lakcímnyilvántartás alapján történtek.
A konzultáció lefolytatásának teljes költsége a KIM szerint a nyomdai előállítást és beleértve 77,6 millió forint volt, amit a Miniszterelnökség fizetett.
Egy Amerikában élő házaspár az Indexnek azt mondta, hogy ők próbáltak leiratkozni a kormány levelező listájáról, mert próbálnak kimaradni a konzultációk költséges "grafomán őrületéből", de nem sikerült. A 2013-as, első külföldre küldött Orbán-levél után karácsony előtt megkapták az újabb küldeményt is.
Orbán Viktor a határon túli magyaroknak 2013 februárjában írt először leveleket. Akkor összesen 160 ezer levelet postáztak, ami 41 millió forintjába került az adófizetőknek. A ciklus eddigi 14 kormányzati levelezéséből csupán az elsőt állták a Fidesz pártkasszájából, a többit a költségvetésből finanszírozták.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói