A 2023-as év azonos időszakában 2769 milliárd forint volt a csoport konszolidált értékesítési árbevétele.
Az idei első fél évben az adózott eredménye 222 milliárd forintra nőtt a tavaly ugyanebben az időszakban elért 209 milliárd forintos nyereségről.
A vállalat közlése szerint a földgáz- és áramárak, továbbá az infláció az előző év ugyanezen időszakához képest jelentősen csökkent, ez magyarázza az alacsonyabb árbevételt is, ahogy az is, hogy a szokásosnál enyhébb tél és a gazdasági környezet átalakulása miatt csökkent a földgázfogyasztás.
Kiemelték ugyanakkor, hogy a geopolitikai kihívások dacára a cégcsoport folyamatosan biztosította, hogy az ország energiaellátása zavartalan maradjon.
Az MVM jelezte, hogy stratégiai célokkal összhangban folytatódik a megújuló-termelési portfolió bővítése is, ennek keretében pedig megvásárolta a Tázlár határában lévő, 63 MW beépített teljesítményű napelemes erőművet, emellett további 249 MW beépített teljesítményű naperőmű-bővülés történik a második fél évben.
Osztalékelőleggel segítheti ki az MVM a büdzsét
Mintegy 400 milliárd forintos lyukat kell betömni a költségvetésen, ezt azonban csak részben fedezik a hétfőn bejelentett adóemelések. A Portfolio úgy tudja, ezért a Magyar Villamos Művek 150 milliárd forint osztalékelőleget fizet tulajdonosa, a magyar állam felé. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Scholz visszaszólt: „Németország soha nem fog támogatni semmilyen békediktátumot”
![Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739516446.jpg/240/?v=2024012201)
Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek
![Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739350276.jpg/240/?v=2024012201)
Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon
![A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739621596.jpg/240/?v=2024012201)
A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta
![Újabb világjárvány jön, csak az időpontja kérdéses – már több millió vakcina áll a raktárban](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739467999.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb világjárvány jön, csak az időpontja kérdéses – már több millió vakcina áll a raktárban
![Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202406/orig/image1718893639.jpg/240/?v=2024012201)
Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz
![Vitézy Dávid: Budapest összes fontos fejlesztését Lázár állította le, köztük volt Rákosrendező is](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202501/orig/image1737622850.jpg/240/?v=2024012201)
Vitézy Dávid: Budapest összes fontos fejlesztését Lázár állította le, köztük volt Rákosrendező is
![Elképesztő, ami a gázzal történik: fillérekért fűthet Európa?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202501/orig/image1735833402.jpg/240/?v=2024012201)
Elképesztő, ami a gázzal történik: fillérekért fűthet Európa?
![Friss hírek érkeztek a katolikus egyházfő állapotáról – sokan imádkoznak Ferenc pápáért a kórháznál](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739624425.jpg/240/?v=2024012201)
Friss hírek érkeztek a katolikus egyházfő állapotáról – sokan imádkoznak Ferenc pápáért a kórháznál
![](https://kep.index.hu/1/0/6059/60591/605914/60591475_4481241_b28a6b09b462240fa069eca3835739ac_wm.jpg)