A felmérések szerint minden ágazatban örömmel újrafoglalkoztatnák a tapasztalattal, tudással rendelkező nyugdíjasokat - mondta a lapnak Fiák István, a magyarországi diákszövetkezetek szövetsége, a Diákész elnöke, az új nyugdíjas-szövetkezeti modell egyik kezdeményezője. A Diákész és a Szövetkezeti Kutató Intézet által az idősek körében végzett közös felmérés azt igazolja, hogy 40 százalékuk visszatérne dolgozni, és 30 százalékuk azonnal munkába állna, amint erre lehetősége nyílna.
A szövetkezeti modellnek köszönhetően mindössze 5-10 százalék árbevételt kell a működésre fordítani, a fennmaradó 90-95 százalékot pedig a dolgozó kapja. Kiadási oldalon mindössze az áfát, az iparűzési adót, valamint a személyi jövedelemadót kell megfizetni - érvelt Fiák.
Kapcsolódó
Az idősebbek részmunkaidővel is hozzájuthatnának a pluszpénzhez
Az elnök szerint nem kell attól tartani, hogy a diákok vagy az aktív korúak hátrányt szenvednek a nyugdíjasok visszaintegrálása miatt. Példaként említette, hogy az egyik üzletlánc évi 3 millió munkaórára kér az alkalmazottak mellé kiegészítő munkaerőt a diákszövetkezetektől, amelyek azonban csak 2 millió órát tudnak teljesíteni.
Tárgyalásokat folytatunk a kormánnyal arról, hogy adókedvezménnyel segítsék a megemelt minimálbérek kifizetését a kistelepüléseken annak érdekében, hogy az ötezres lélekszámúnál kisebb falvakban, községekben ne kerüljön lakat az üzletekre - mondta Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke.
Ezekben a helységekben nincs annyi vásárló, hogy a bevételből ki lehessen gazdálkodni a magasabb béreket, ám sok az alacsony nyugdíjú idős ember, akik egzisztenciális megfontolásból is szívesen visszatérnének a munka világába.
A parlament előtt van a Fidesz-KDNP-javaslatát a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban