Az új Kétéves állampapír (KÁP) értékesítésének megkezdéséről tart tájékoztatót hétfő délben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Dancsó Jószef, a Magyar Államkincstár elnöke és Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatója a budapesti V. kerületi kormányablakban - derül ki a meghívóból.
Még januárban derült ki, hogy még az első negyedévben új lakossági állampapír érkezik. Az ÁKK várakozásai szerint a kicsit rövidebb és vonzó hozamú, rögzített futamidejű megtakarítási lehetőséget azok a kisbefektetők választják majd, akik eddig nem fektettek hosszú futamidejű kötvényekbe. A kétéves futamidejű állampapír jól illeszkedik ahhoz az állami szándékhoz, hogy az adósság állományában nőjön a minél hosszabb futamidejű értékpapírok súlya a lakossági megtakarítóknál is, ezzel is erősítve a finanszírozás stabilitását. Az új termék hatására az ÁKK nem vár visszaesést a kincstárjegyek eladásaiban, de a bővülés üteme lassulhat egy kicsit.
Néhány napja pedig a Világgazdaság számolt be arról, hogy a KÁP első sorozatából 50 milliárd forint értékben tervez kibocsátani az ÁKK, a papír lejárata 2019. április 22. lesz. Az értékpapír kamata fix, évi 2,5 százalékos lesz, és kétszer fizet majd kamatot, egyszer 2018. április 22-én, egyszer pedig a lejáratkor.
Az új állampapírt az államkincstár irodái, kirendeltségei, a Web- és a MobilKincstár elektronikus rendszerei mellett a CIB Bank, a Concorde Értékpapír, az Erste Befektetési Zrt., az FHB Bank, a Gránit Bank, az MKB, az NHB Bank, az OTP, az UniCredit, és a Takarékbank forgalmazza majd - olvasható az Állampapír.hu-n.
Legolvasottabb
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás