Jól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon – mondta korábban az Indexnek Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Ezt az után közölte pár nappal, hogy „külső rendszerhiba miatt közvetlenül az indulás után voltak fennakadások, ezt órákon belül elhárították”, és a miniszter szerint azóta zavartalanul zajlik a jelentkezés.
Lantos Csaba közölte, hogy a 75 milliárd forint keretösszegű pályázatra már az első héten több mint 21 ezren jelentkeztek. A háztartások napelemes beruházásainak mintegy kétharmadát fedező, legfeljebb 5 millió forintos összeg 8-10 éves megtérülést biztosít. Jól alakult a napelemeket és akkumulátorokat telepítő vállalkozók jelentkezése is, eddig már majdnem 700 cég kapott jóváhagyást a regisztrációra – tette hozzá a tárcavezető.
Komoly megtakarítást eredményezhet
Aki saját termeléssel váltja ki a hálózatból érkező villamosenergiát, az minimum 36 forintot takarít meg kilowattóránként – indokolta a miniszter a napelemtelepítés ösztönzését, míg a tárolási kapacitások kiépítését azért szorgalmazza, mert „az a legjobb energia, amit helyben használnak fel”.
Az Energiaügyi Minisztérium vasárnap a közösségi oldalán tette közzé, hogy több mint 255 ezer háztartási méretű naperőmű üzemel már Magyarországon. „Az előző évtized végéhez képest ez jócskán több mint négyszeres bővülést jelent” – mutattak rá a Facebookon.
Mint részletezik,
- A zöldenergia lakossági hasznosításában történelmi rekordot érő előrelépést tett tavaly Magyarország. 2023-ban minden eddigi esztendőnél nagyobb mértékben, 85 ezerrel nőtt az 50 kW alatti naperőművek száma.
- A múlt évben így több épült ki belőlük, mint a megelőző két évben összesen, és közel ugyanannyi, mint amennyi 2020 végéig létesült.
- A korábbi várakozás 2030-ra valószínűsítette a 200 ezres szint elérését, amelyet tavalyra tehát nemcsak teljesíteni, hanem nagymértékben meghaladni is sikerült.
- A háztartási méretű kiserőművek összes beépített teljesítménye kevesebb mint 1500 megawattról egyetlen év alatt 2300 megawatt fölé nőtt. Részarányuk az összesen már több mint 5600 megawattos teljes hazai naperőművi kapacitásból ezzel túllépte a 40 százalékot.
- A modern napelemes rendszerek telepítéséhez ingatlanonként akár 5 millió forint támogatás nyerhető el. A saját célra megtermelt és későbbi fogyasztásra félretehető tiszta energia hasznosításával a háztartások önellátási képessége erősödik, áramszámláik csökkennek.
A napelemes pályázatok bonyolultsága és az elszámolás elhúzódása miatt az utolsók között vagyunk a kontinensen a megújulóenergia-termelésben – világított rá a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke az Economx podcastjában. Kiss Ernő szerint ráadásul a kivitelező cégek egy jelentős része kiszorult az újabb pályázatokból, de voltak, akik csődbe is mentek az elmúlt években, mert egyszerűen nem fizették ki őket időben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!