A Napenergia Plusz Program újabb szakaszának megnyitását követő első 24 órában több mint 17 ezer előregisztrációs kérelem érkezett be – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.
A 75 milliárd forintos keretösszegű Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatást kínál a saját tulajdonú lakóingatlannal, haszonélvezeti joggal vagy lízingszerződéssel rendelkező magánszemélyek számára ahhoz, hogy megújuló energiaforrással lássák el lakóépületeiket. A beruházásoknak köszönhetően napelemből és energiatárolóból álló rendszerekkel bővülhetnek tovább a hazai napenergia kapacitások.
A költségek kétharmadának átvállalásával a háztartások kiadásai legfeljebb 10 év alatt megtérülhetnek. A támogatott családok nagyobb mértékben válnak képessé az energetikai szempontú öngondoskodásra, hatékonyabban csökkenthetik áramszámlájukat.
Egy kisebb fennakadást okozó műszaki probléma elhárulása után az első 24 órában több mint 17 ezer jelentkezés érkezett be, ahol szükséges, már a hiánypótlási kérések kiküldése is megkezdődött. A kiírás szerint a támogató 15 munkanapon belül dönt a teljes előregisztrációk jóváhagyásáról. A pályázók ezután jelölhetik ki a három lehetséges kivitelezőt, akik közül a rendszeren keresztül beérkező ajánlataik alapján választhatnak.Támogatási kérelmeket az aláírt kivitelezői szerződéssel rendelkezők nyújthatnak majd be.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy a beérkező pályázatok elbírálásának, a támogatási források odaítélésének sorrendjét nem az előregisztrációs, hanem a támogatási kérelmek benyújtása befolyásolja.
A pályázati eljárás elemeit időrendben bemutató, a közreműködők feladatait részletező folyamatábra elérhető a támogató NFFKÜ – Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. oldalán.
A kivitelezők december eleje óta jelentkezhetnek a programba, már közel 600 vállalkozás kapott jóváhagyást regisztrációjához a tárca tájékoztatása szerint.
A közlemény szerint a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország a lakásokban és az ipartelepeken egyaránt élen járjon a zöldenergia termelésében és tárolásában. A január közepén elindult lakossági és vállalati programok ezért összesen 137 milliárd forinttal ösztönzik a magyar családok és cégek beruházásait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót