Május 8-tól automatikusan 1 millió forintos napi átutalási limitet állít be az internet- és mobilbankból indított átutalásokra az OTP Bank.
„A szolgáltatás az ön biztonságát szolgálja, és a beállított limitet bármikor módosíthatja, vagy ideiglenesen akár fel is függesztheti az OTP MobilBankban” – teszi hozzá a pénzintézet az ügyfeleknek kiadott tájékoztatójában.
A limitet azon ügyfeleknél állítják be, akik digitális szerződéssel rendelkeznek, tehát rendelkeznek OTP InternetBankkal vagy MobilBankkal.
Akik nem használják ezeket a platformokat, ők továbbra is a bankfiókokban tudják módosítani a napi maximumot.
Csak az átutalás
A limit kizárólag a digitális felületekről indított átutalásokra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy ettől a naptól lakossági ügyfélként legfeljebb napi egymillió forint összegű átutalást indíthat az új OTP internetbankból és mobilbankból. A korlátozás nem érinti a saját számlák közötti pénzmozgásokat – teszik hozzá.
A limit módosítását a pénzintézet mobilapplikációján keresztül bármikor el lehet végezni, sőt, akár ideiglenesen is felfüggeszthetjük például egy adott nap végéig.
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség (MBSZ) főtitkára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján is felhívta a figyelmet a napi limit beállításának fontosságára, 2023-ban ugyanis a csalások 85 százaléka 1 millió forint feletti összeg volt, ha lett volna limitük, akkor nem tudtak volna ennyi pénz ellopni tőlük.
Lépnek a többiek is?
Kerestük a többi hazai bankot is, tervezik-e hasonló biztonsági intézkedés bevezetését. Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz, amennyiben reagálnak, írásunkat frissítjük.
Business Talks 2024
Az Economx következő konferenciájára, a Business Talks 2024-re még itt vásárolhat jegyet, a programról pedig itt tájékozódhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!