A parlament idei utolsó ülésének második napja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, erre ezúttal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Ritter Imre német nemzetiségi képviselő is jelentkezett.
Ezt követik a határozathozatalok, ekkor döntenek az Alaptörvény nyolcadik módosításáról, amellyel a közigazgatási bíróságok felállításának lehetőségét szüntethetik meg, ellenzéki kezdeményezésre.
Emellett bevezethetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, valamint módosíthatják az országgyűlési törvényt és a házszabályt, továbbá jogszabályokat változtathatnak a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében.
A képviselők megválaszthatják az NMHH Médiatanácsa négy új tagját, akik kilenc évig tölthetik be tisztségüket. Ezután titkos szavazással határoznak arról, hogy a - köztársasági elnök javaslata alapján - Senyei György Barna bíró kerüljön-e az OBH élére. A testület új elnökének megválasztásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges.
Az interpellációk a szavazásokat követő órában hangozhatnak el, majd a kérdések és azonnali kérdések következnek.
Az utolsó napirendi pontban a kormány által hétfőn benyújtott kulturális témájú javaslatcsomag összevont vitáját bonyolítják le, amelynek zárószavazására szerdán kerül sor.
Az Országgyűlés szerdán tizenhárom indítvány elfogadásával zárhatja idei munkáját - írta az MTI.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni