Bakai Kristóf dandártábornok kiemelte, hogy idén az első fél évben a NAV 48 esetben akadályozta meg ilyen termékek behozatalát. A pénzügyőrök vámellenőrzéskor szűrtek ki többek között kockás pitonból készült táskát, aligátorpreparátumot, óriáskagylókat és orchidea tartalmú gyógyhatású készítményeket is.
A veszélyeztetett állat- és növényfajok szállítására vonatkozó szigorú szabályok nemcsak utazáskor, hanem online rendelésnél is érvényesek – hangsúlyozta Bakai Kristóf. A NAV Repülőtéri Igazgatóságának munkatársai például egy harmadik országból érkező küldeményben több mint ezer doboz olyan táplálékkiegészítőt találtak, amely egy orchideafaj származékát is tartalmazta. Az ügyben a NAV természetkárosítás bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett.
A veszélyeztetett állat- és növényfajok szállítását a Washingtoni Egyezmény (CITES) szigorú szabályokhoz köti.
Többezer állat- és növényfaj élő és élettelen egyedei, részei, illetve az ezekből készült termékek, vadásztrófeák és a preparátumok behozatala és kivitele tilos, vagy engedélyhez kötött. A CITES által szabályozott termékkört csak Magyarország e célra kijelölt, állat- és növényegészségügyi határállomással rendelkező határátkelőhelyein lehet szabályszerűen kivinni és behozni.
Ha valaki bizonytalan abban, hogy az adott áru utaztatása engedélyköteles-e, vagy korlátozás alá esik, hívja a NAV Infóvonalát a 1819-es számon! Az utazási szabályokkal kapcsolatos bővebb információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes oldalán is megtalálhatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!