A Versenyképes járások program keretében az iparűzési adó egy részét támogatás formájában, visszapályázhatóvá tenné a kormány – derült ki körülbelül egy, másfél héttel ezelőtt. A hír hallatán, az azóta érkezett reakciókat látva, számos önkormányzativezetés kétségbeesett, köztük még a kormánypártiak is, hogy a jövőben is biztosított lesz-e a hazai települések működésének, napi üzemeltetésének, illetve további fejlesztésének finanszírozása.
Amióta a bejelentés megtörtént, a projekt gazdája, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter azóta is egyeztet a részletekről az iparűzési adó újraelosztási programjáról az önkormányzati szövetségekkel, valamint a kormánypárti országgyűlési frakciókkal.
Kapcsolódó
– tisztázta Navracsics Tibor szerda reggel a Kossuth Rádióban.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az interjúban arról is beszélt, hogy ez a jövőre 65 milliárd forint egyúttal azt is jelenti, hogy „egy minimális visszapályázható összeget állapítsunk meg a járások számára. (…) Ahol a 2024-ről 2025-re történő iparűzési adó növekmény nem éri el a 250 millió forintot, ott is garantálja a költségvetés, hogy 250 millió forint értékben állnak rendelkezésre pályázatok” – tette hozzá a tárcavezető.
- Mindez a 175 járásból 135 járást érint;
- tehát a járások háromnegyede ilyen lesz;
- hat olyan járásunk van, ahol megyeszékhely a járás központja: itt 500 millió forintra egészítik ki a pályázati összeget;
- ezekben a járásokban az iparűzési adó növekmény nem éri el az 500 millió forintot.
Hat ilyen megyeszékhely központú járásunk van:
- Zalaegerszeg;
- Kaposvár;
- Szekszárd;
- Békéscsaba;
- Eger;
- Salgótarján.
Navracsics Tibor szerint nincs veszélyben a napi működés
Itt nem csupán fejlesztésről van szó, hanem működésre is lehet majd pályázni – oszlatta el a korábban kialakult tévhiteket a miniszter. Navracsics Tibor arról is beszélt: a polgármestereknek nem kell attól tartaniuk, hogy az új rendszerben kevesebb pénz jut az önkormányzatok napi szintű működtetésre, üzemeltetésére 2025-ben.
„Kettős célunk van: egyrészt a Budapest és a Budapesten kívüli Magyarország közti szakadék csökkentése. Budapest az unió átlagos fejlettségi szintjének 156 százalékán áll, míg az utána következő legfejlettebb régió, a közép-dunántúli régió 71 százalékon áll. Tehát kevesebb, mint a fele. Ez óriási területi fejlettségi szakadék, és megpróbáljuk ezekkel a programokkal csökkenteni ezt a területi fejlettségi szakadékot. Másrészt pedig a szeretnénk bevezetni a térségi szemléletet a fejlesztéspolitikába (…)”
– jelentette ki a Versenyképes járások program céljaival kapcsolatban Navracsics Tibor.
Nyílt lapokkal játszik a kormány, az EU már tudja Magyarország legnagyobb problémáját
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerint hazánkra a legnagyobb problémát a fiatal képzett munkaerő elvándorlása jelenti, de erre a kihívásra csak európai uniós szinten lehet közös választ adni. A tárcavezető elárulta azt is, hogy min vitatkoznak egymással a tagállamok miniszterei.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!