A csaknem 1,3 milliárd forintnyi uniós forrásból elkészült Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ is példázza, hogy Magyarország jól, a tagállamok közül az egyik leghatékonyabban használja fel az uniós pénzeket – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a létesítmény hétfői átadóján Tiszafüreden.
Navracsics Tibor megjegyezte, ezek a fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak, hiszen ha Tiszafüred és a Tisza-tó térsége versenyképesebbé válik, az a közösségi gazdaság versenyképességét is javítja.
Ezért nehéz megérteni azokat a döntéshozókat, akik úgy gondolják: azzal lehet büntetni Magyarországot, ha az uniós források nem jutnak el az ezeket megillető kedvezményezettekhez és projektekhez. Ezzel ugyanis valójában az Európai Unió saját magát bünteti
– fogalmazott a tárcavezető, és hozzátette: Európában számos példa van olyan fejlesztésekre, amelyek turisztikai attrakcióval indulnak, majd ezek vonzereje az év egészében vendégcsalogatóként hatva gazdasági előnyökre váltható.
Így van ez Magyarországon is, ahol ugyancsak több turisztikai térség célja meghosszabbítani a szezont és egyre magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtani az oda látogatóknak. Nem titkoltan azért, hogy minél többen, minél gyakrabban és minél hosszabb időt töltsenek el az adott helyen. Az így megtermelt turisztikai tőke fokozatosan gazdasági tőkévé alakul – fejtette ki Navracsics Tibor.
Bevált recept és egyéni stratégiák
A miniszter szerint minden ilyen sikertörténet arra tanít, hogy az általánosan bevált recept mellé egyéni stratégiákat kell kitalálni, mert csak ez vezet eredményre. A Tisza-tónál is fontos, hogy a fejlesztésekben gondolkodók megtalálják a beruházások olyan formáját, amely lehetővé teszi, hogy a térség önazonos és fenntartható módon, ugyanakkor a gazdasági növekedéshez nagy mértékben hozzájárulva boldoguljon.
Navracsics Tibor úgy vélte, a Kérész központ teljesíti ezt a követelményrendszert egy olyan környezetben, mely bár fél évszázada emberi beavatkozás nyomán keletkezett, ám gondos irányítás és felügyelet mellett mára természetessé szervesült. Egy jobbára mezőgazdaságból élő vidék így volt képes mára Magyarország, sőt Közép-Európa egyik turisztikai központjává válni.
A tárcavezető szerint ez a fejlődés azért is érdemes a támogatásra, mert
a turizmus magával hozza a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, a vállalkozói kultúra megerősödését és ezzel együtt az autonóm, önmagáról gondoskodni képes polgár, továbbá a rá épülő közösségek megjelenését, megerősödését.
„Cél, hogy ne csak az EU és vele együtt a magyar átlagtól az elmúlt 20 év alatt jelentősen elhúzott Budapest legyen az uniós csatlakozás nyertese, hanem a vidéki régiók is gyorsabban tudjanak felzárkózni erre a szintre, ezáltal is csökkentve az országon belüli fejlettségi szakadékot. Ebben a Tisza-tó környéke kulcsfontosságú” – hangsúlyozta Navracsics Tibor.
A Kérész központ 3 szinten, 930 négyzetméteren nyújt a térségben hiánypótló, négy évszakos turisztikai szolgáltatásokat. A várhatóan májusban lezáruló tesztidőszak után a komplexum júniustól nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!