2025-től minden magyar járás garantált éves fejlesztési forrásban részesül a Versenyképes Járások Program keretében, ami azt jelenti, hogy az iparűzésiadó-bevételek egy részét, konkrétan az ideihez képest keletkezett többletet egy külön alapba irányítják, ahonnan a járások pályázatokkal szerezhetnek pénzt a saját keretük terhére. 

Az elmúlt két hétben a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium 19 vármegyében szervezett konzultációkat, ahol 1200 polgármesterrel és vármegyei közgyűlési elnökkel beszélték meg a Versenyképes Járások Programot. Köztük volt kistelepülési és nagyvárosi polgármester, kormánypárti és ellenzéki városvezető, támogató és ellenző is

– jelentette be a Facebookon Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki abban bízik, hogy január elsején a Versenyképes Járások Programmal egy olyan ütőképes programot sikerült elindítani, amely segítséget jelent Magyarország minden települése és polgára számára.

Amikor Navracsics Tibor pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy hozzányúl a kormány az önkormányzatok iparűzési adójához, és az összeget megpályázhatóvá teszi a továbbiakban, hatalmas felhördülés fogadta az ötletet, mert a városvezetők az iparűzési adóból tartják fenn településük működését. A miniszter a projekttel kapcsolatban később tisztázta,

itt nem csupán fejlesztésről van szó, hanem működésre is lehet majd pályázni.

Hozzátette, a polgármestereknek nem kell attól tartaniuk, hogy az új rendszerben kevesebb pénz jut az önkormányzatok napi szintű működtetésre, üzemeltetésére 2025-ben.

Kettős célunk van.

Navracsics Tibor szerint a programmal egyrész csökkenteni szeretnék Budapest és a Budapesten kívüli Magyarország közti szakadékot, mert míg Budapest az unió átlagos fejlettségi szintjének 156 százalékán áll, addig az utána következő, legfejlettebb régió, a közép-dunántúli régió 71 százalékon áll. 

Tehát kevesebb, mint a fele. Ez óriási területi fejlettségi szakadék, és megpróbáljuk ezekkel a programokkal csökkenteni ezt a területi fejlettségi szakadékot

– mondta a miniszter.

A 2025-ös iparűzési adó növekmény, amely – a Pénzügyminisztérium becslése szerint – körülbelül 65 milliárd forint, bekerülne a területfejlesztési alapba. Ennek specialitása, hogy az ide bekerülő összegek kizárólag a területi különbségek csökkentésére fordíthatók – tisztázta Navracsics Tibor a Kossuth Rádióban.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az interjúban arról is beszélt, hogy ez a jövőre 65 milliárd forint egyúttal azt is jelenti, hogy egy minimális visszapályázható összeget állapítsanak meg a járások számára. 

„Ahol a 2024-ről 2025-re történő iparűzési adó növekmény nem éri el a 250 millió forintot, ott is garantálja a költségvetés, hogy 250 millió forint értékben állnak rendelkezésre pályázatok” – tette hozzá a tárcavezető.

Mindez a 175 járásból 135 járást érint;

  • a járások háromnegyede ilyen lesz;
  • hat olyan járás, ahol a megyeszékhely a járás központja is egyben, ott 500 millió forintra egészítik ki a pályázati összeget, ezekben a járásokban az iparűzési adó növekmény nem éri el az 500 millió forintot.

Hat ilyen megyeszékhely központú járásunk van:

  • Zalaegerszeg;
  • Kaposvár;
  • Szekszárd;
  • Békéscsaba;
  • Eger;
  • Salgótarján.

„A városok finanszírozása a helyi iparűzési adóra épül, ez a fő bevétel: ha van hipád, tudod működtetni a településed, ha esetleg abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy magas a hipád, akkor még fejleszteni is tudsz” – mondta a Népszavának Csőzik László, Érd polgármestere.

Ez Érd esetében az idén 4,5 milliárd forint, az előzetes becslések szerint a növekmény valahol 300-500 millió körül lesz, azaz ennyit kell majd befizetniük a járási fejlesztési alapba. Budapest vezetése is megszólalt, hogy mit mondott a tervezetről, arról itt olvashat részletesebben >>>