Nem mindegy hol lesz valaki beteg - vándorolnak a magyarok az egészségügyben

A magyar egészségügyi ellátórendszer egyenlőtlenségei számtalanszor terítékre kerültek, legutóbb a fekvőbeteg-ellátó intézmények 2016-os ágykihasználtsági mutatóinak jelentős eltéréseiről írt a Magyar Nemzet, igaz, ezek az adatok intézményi szinten, lakosságszám és szakmai kontextus nélkül nem igazán értelmezhetőek, azokkal összevetve azonban már figyelemre méltóak lehetnének. Mi most egy másik összefüggést, a fekvőbeteg-ellátó rendszer területi teljesítményét vettük górcső alá, hogy kiderüljön, hogyan érvényesül az elmúlt évek egészségpolitikájának egyik folyamatosan hangoztatott alapelve, a betegút-szervezés, és a megyei ellátási rendszert meghaladó térségi ellátási rendszer.

A kérdés az Egészséges Budapest Program megvalósulása kapcsán különösen időszerű, mert mint az a következő adatsorokból kiderül, Budapesten zajlik a fekvőbeteg-ellátási események egyharmada, az ország lakosságának csaknem harminc százaléka itt jut gyógyuláshoz. Azaz a fővárosi fekvőbeteg-ellátás bármilyen újraszervezése nem csak a közel kétmillió fővárosi belügye, hanem sok százezer másutt lakó magyar beteg gyógyulási esélyeit érinti, méghozzá testközelből.

Az elvileg 2012 óta működő térségi ellátás hatékonyságára térségi összegző adatok hiányában csak indirekt módon következtethetünk a NEAK (Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő) területi adataiból, az egyes megyék lakosságának helyben történő ellátási arányából.

2016-ban 2 217 860 fekvőbeteg ellátási finanszírozási esetet regisztrált a NEAK rendszere, az esetek 28,89 százalékát a budapesti kórházak, klinikák és intézetek jelentették, azaz napjainkban is minden harmadik fekvő-beteg ellátási eseményre Budapesten kerül sor. A helyi lakosság arányát meghaladó arányú fekvőbeteg ellátási esetet jelentett Csongrád, Baranya és Hajdú-Bihar megye is, azaz a központi térségben és a három vidéki egyetem térségében működni látszik a térségi ellátási elv. Ugyanez nem mondható el Nyugat-Magyarországon, ugyanis Vas és Győr-Moson-Sopron megye is a megye lakosságának megfelelő, vagy annál kisebb arányú ellátást végzett 2016-ban.

A NEAK adatai arról is számot adnak, hogy az ellátott betegek hány százalékának kellett elhagynia megyéjét az ellátás során. A legkevesebb alkalommal a Csongrád és a Hajdú - Bihar megyeieknek kellett útnak indulniuk, 100 beteg közül csak négynek kellett utaznia más megyékbe, míg Nógrádból, Hevesből, Komárom-Esztergom megyéből, és Tolnából 100 beteg közül legalább 30-nak el kellett hagynia a megyét az ellátáshoz. A saját önálló kórházrendszer nélküli Pest megye lakosainál pedig 100 betegből 70-nek kellett megyén túl utaznia a kórházi ellátáshoz.

Fontos tudni, hogy mekkora egy megye betegbevonzó aránya (az ellátásban ekkora arányt képvisel a megye saját lakossága, illetve a más területről érkezők). A kiemelt térségi ellátónál ez a szervezett ellátási feladatokkal függhet össze, más megyékben pedig azt is érdemes megvizsgálni, hogy működik-e a megyében országos vonzáskörű intézmény vagy osztály, mely miatt más területekről nagyszámú beteg jelenik meg ellátásra.

Meghökkentő eredmények

Győr-Moson-Sopron megyében 10 betegből 4 más megyéből érkezik, míg Szabolcs, Nógrád, Borsod és Békés megye kórházaiban 100 betegből 3-4 érkezik más megyéből. Szinte hihetetlen, de a saját megyéjének ellátására képtelen Pest megyei kórházi struktúrában minden negyedik beteg más megyéből jön, ennek a valós oka leginkább a Flór Ferenc kórház ellátási területéhez csatolt néhány budapesti kerület.

A kiemelt térségi központok megyéiben (Csongrád - Hajdú-Bihar - Baranya) 20-25 százalék a kívülről érkező betegek aránya, a jelentős ellátási kapacitásokkal rendelkező Budapest esetében viszont a Pest megyeiek ellátása után is még 18 százalék a más megyékből érkezők aránya, igaz, hogy a térségi feladatok mellett a budapesti ellátók egy részére országos feladatok is hárulnak.

Nincs logikus betegirányítási rendszer

A számok alapján úgy tűnik, az elmúlt évtizedek számos intézkedése - kórház-bezárás, ágyszám-csökkentés, volumen-korlát bevezetés, ellátási térségek kialakítása stb. - ellenére még napjainkban sem rajzolódik ki egy logikus országos betegirányítási rendszer. A 10-20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest alig néhány megyében nőtt a saját lakosság helyben történő ellátásának a képessége. Kiemelhető Somogy megye adatainak a javulása a több évtizedes fejlesztési program hatására, viszont Tolna, Nógrád és Pest megye ellátásának jelentős része továbbra sem a megyében történik.

Leszakadók

Egyre kritikusabb helyzet alakul ki Észak-Magyarországon, Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Viszonylag alacsony, 10 százalék körüli a betegkiáramlás, (lásd 2. táblázat) de szinte nincsen beteg-beáramlás (lásd 3. táblázat), tehát BAZ és Szabolcs betegei dominánsan helyben kapnak ellátást, de megyéjük egészségügyi ellátórendszere nem kínál olyan vonzó szolgáltatást, amiért más megyéből idejönnének a betegek. Mellesleg Heves megye betegbeáramlási adatait is csak a mátrai állami szanatóriumok javítják fel.

Vagyis az észak-magyarországi megyék lakosai lassan az országtól leszakadva, egyfajta szűkített alapellátásban részesülnek, ami egészen biztosan más színvonalú, mint a nagy betegvonzó képességű megyékben működő. A pólus másik oldalán Győr-Moson-Sopron áll, amely a jelek szerint egyfajta rejtett térségi központként funkcionál, hiszen betegei 40 százaléka másik megyéből érkezik, miközben paradox módon a megyében történő összegzett kórházi ellátások aránya kisebb, mint amit a lakosság száma indokol.

Mi köze mindennek a budapesti ellátás szervezéséhez?

Az ellátórendszer valós működése a betegek mozgásán keresztül is érzékelhető. A fenti három táblázat e mozgásoknak egy-egy - ám fontos - részét láttatja csupán. Arra viszont mindenképpen felhívja a figyelmet, hogy a tervezett új budapesti ellátási struktúra az Egészséges Budapest Program és az országban zajló betegvándorlások között kapcsolatot és összhangot kell teremteni.

Nem mellesleg a betegek minden bizonnyal nem jókedvükből vándorolnak az ellátás után - ha tehetik - hanem azért, mert helyben nem kapják meg azt, amire szükségük van, hiszen a kapacitások elosztása nem követi sem a térségi, sem a megyei határokat. Nagy kérdés, hogy a 3 sürgősségi centrumra ráhúzott Egészséges Budapest Koncepció hogyan lehet működőképes, miután a teljes ellátási spektrumot egyik centrum sem lesz képes biztosítani, s talán nem is lenne gazdaságos mindegyikben a teljes szolgáltatási palettát kiépíteni és fenntartani. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi humán erőforrás kapacitással sem biztosítható 3 egyenértékű csúcskórház folyamatos működtetése.

Egyelőre nem tudni, hogy a 3 centrum általános szolgáltatásai mellett a ritkább, de ugyancsak fontos  ellátások milyen struktúrában lesznek elérhetők, mindebbe hogyan illeszkednek majd az országos intézetek. Arra pedig főképp nem látszik koncepció, hogy az ország különböző sarkaiból érkező betegkör hogyan férhet majd hozzá az egyes budapesti centrumok szolgáltatásaihoz.

Képtelen helyzet állhat elő

Képtelen helyzet állhat elő, ha a 3 budapesti centrum létrejötte merev és adminisztratív térségi határokat szab az ellátáshoz való hozzáférésben, de akkor is, ha az új centrumok - elkerülhetetlenül versenyhelyzetbe kerülve egymással - a napi működés során a másik két centrumtól szívják el a szűkös humán erőforrás kapacitásokat.

A hazai egészségügyi ellátó rendszer hosszú távú működésének stratégiai fontosságú kérdése lesz a következő hónapokban zajló egyeztetés a budapesti ellátó rendszer átalakításának részleteiről, a központi térség reális kialakításáról, és a budapesti Semmelweis Egyetem  hosszútávú betegellátási szerepköréről. Mindez azonban valójában másodlagos az alapkérdések tisztázáshoz képest: jelesül kinek és milyen színvonalú ellátás jár a magyar állami egészségügyben. Amíg ezekre a kérdésekre nincs világos válasz,  addig indirekt módon, továbbra is egyedi lobbi és hatalmi érdekek mentén szabályozza a rendszer a betegek útjait és gyógyulását.

Címlapkép forrása: Shutterstock