Az oltási akcióhét első három napján 6000 12-17 éves oltását is kérték a szülők, a legtöbb kamasz az első oltásra érkezett. Ennek a korosztálynak az átoltottsága is folyamatosan nő - írja a koronavirus.gov.hu.
A 18 éves korosztályban is lehetséges a megerősítő harmadik oltás felvétele, különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni. Eddig több mint hétszáz szülő kérte gyermeke megerősítő oltását.
A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 56 százalékos.
A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, átoltottságuk 36 százalékos. A 18 év alatti korosztályt a jelenlegi hatósági engedélyek alapján csak Pfizer vakcinával lehet oltani.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön jelentette be, hogy engedélyezi az 5-11 évesek oltást is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, van elég Pfizer-vakcina és a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat – jelentette be ma Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Patthelyzet a Csúcshegyen, leválna a fővárosról Óbuda széle

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott
