A női vezetők tanácskozásán Novák Katalin szorgalmazta, hogy lehetőséget kapjanak arra, hogy teljes életet éljenek, ne kelljen választaniuk anyaság és karrier között, és a nők köréből kikerülő vezetők erre is példát jelenthetnek – írja az MTI.
Az államfő példaként a magyar családpolitika elemeit említette, amelyek lehetőséget adnak a nők számára. Elsőként említette az együttműködést a férfiak és nők között, ennek részeként a lehetőséget a terhek megosztására azáltal, hogy az anyák mellett az apák, sőt a nagyszülők is otthon maradhatnak és igénybe vehetik a gyermekvállaláshoz kötődő támogatásokat.
Második példaként a pénzügyi támogatás lehetőségét említette, azt, hogy a négy- vagy többgyermekes anyák teljes szja-mentességben részesülnek. Megjegyezte, hogy a magyar kormány szeretné ezt kiterjeszteni a háromgyermekes anyákra is. Novák Katalin hozzászólásában harmadikként példaként azt emelte ki, hogy a női vezetők példaképek lehetnek a család és karrier összeegyeztetésének megteremtésében.
A női állam- és kormányfők fórumát az ENSZ Közgyűlésének előző, valamint jelenlegi elnöke, a magyar Kőrösi Csaba hívta össze. A tanácskozást Helen Clark, Új-Zéland korábbi miniszterelnöke vezette, azon részt vett a világ több tucat országának női vezetője. A felszólalók között volt - a magyar köztársasági elnök mellett - Izland, Banglades, Uganda miniszterelnöke. A fő témák a nemek közötti teljes társadalmi egyenjogúság elérése, ennek módjai, valamint a nők minél teljesebb bevonásának lehetséges társadalmi előnyei voltak.
Novák Katalin hivatalos programja szerdán folytatódik New York-ban, ahol helyi idő szerint kora délután az ENSZ Közgyűlésében is felszólal.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet