A cég jelentésében azt írja, a bevétel éves összevetésben, 3 százalékkal emelkedve elérte a 8,68 millió eurót. Az irodapark kihasználtsága 95 százalék környékén állandósult, azonban az egyszeri tételek is hozzájárultak a növekedéshez, mivel a bérlők egy része kompenzációt fizetett, amiért még a szerződés lejárata előtt csökkentett a bérelt területet.
A jelentés kitér arra is, hogy a Graphisoft Parkot kevésbé érintette az irodapiac keresletcsökkenése, az átlagos üresedési ráta 14 százalékot ért el Budapesten. A társaság azt írja, nem számít további jelentős keresletcsökkenésre, mi több, vizsgálja az újabb fejlesztési lehetőségeket.
A kedvező kilátások miatt az árbevétel 300 ezer euróval, a nettó eredmény pedig 500 ezer euróval lehet magasabb annál, mint amit korábban jeleztek. Hozzátették, hogy a bérbeadott terület vélhetően kissé csökkenni fog, de ezt a bérleti díjak indexálása nem ellensúlyozza teljesen, így éves szinten a tavalyival azonos, vagyis 16,9 millió euró bérleti díjbevételt várnak.
Szállodákká alakulhatnak a kiürült budapesti irodaházak
Várhatóan több százezer négyzetméternyi irodaterület szabadul fel Budapesten, mert az állami szervezetek átköltöznek más irodákba. Ez a változás kiváló lehetőséget ad a tulajdonosoknak, hogy felújítva növeljék az ingatlan értékét vagy új funkciót, például lakást vagy hotelt alakítsanak ki bennük, utóbbi kifejezetten előnyös a szállodapiac diverzifikációja szempontjából – derül ki a Newmark VLK Hungary tanácsadó cég júniusi helyzetértékeléséből. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!