A Magyar Telekom közleménye szerint a telefonkönyv megszűnésének hátterében a csökkenő fogyasztói igények állnak, illetve a digitalizáció térnyerése. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) piackutatása alapján
- 2017-ben még közel 60 ezer telefonkönyvet nyomtattak, 2020-ban azonban már 17 ezernél is kevesebbet, és felére esett vissza a fogyasztók által átvett névjegyzékek száma.
- Ennél is meredekebben zuhant az elektronikus adathordozón (CD-n) terjesztett telefonkönyvek száma, 31 ezerről mindössze 2500-ra, ami 92 százalékos csökkenés - írták.
A változás az iparágon belül már korábban érzékelhető volt, ugyanis az elmúlt évtizedekben, a digitalizáció térhódításával a nyomtatott és CD-n tárolt telefonkönyvet kiegészítették az online elérhető adatbázisok. Ezek mellett a jövőben az egyetemes tudakozó (11800-as számon) továbbra is a lakosság rendelkezésére áll, a Magyar Telekom hálózatából pedig a tudakozó a 11818-as számon érhető el - számolt be róla az MTI.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni