Több, mint fél év zárás után augusztus 15-én délután újra nyit a Nyugati téri McDonald's, a felújítás költsége nagyságrendileg elérte az 1,8 milliárd forintot, mondta az Economxnak Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.

A Nyugati pályaudvar melletti gyorsétterem számos átalakuláson esett már át, 1990-ben nyitották meg, ez volt Magyarországon a második Meki, a Régiposta utcai után. Az éttermet az elmúlt 34 évben már kétszer felújították.

A legutóbbi felújítási munkák előkészületei már 2020-ban elkezdődtek, a tervezés folyamatát a globál tervezői csapattal is egyeztetni kellett. Valójában most egy kettős ünnepet tartanak a mekisek, ugyanis a Nyugati téri étterem újranyitásával lezárul a 2019-ben elindult felújítási program, mondta Égi Zsolt, a McDonald’s ügyvezetője.

A Nyugati téri Mekit többször is világ egyik legszebb McDonald’s éttermének választották, a műemléki épület különleges belsőépítészeti elemeit megtartották a felújítás során, természetes építészeti anyagokat használtak.

A tervezés és a felújítás során többször is egyeztettek a Műemlékvédelmi Hatósággal. Fontos volt, hogy az étteremnek megadják a tiszteletet, ennek az épületnek komoly hagyománya van, tette hozzá Égi Zsolt. A hatóság üdvözölte, hogy a vendégtérben megszűnt a lépcső, egyébként az átalakítással javul a vendégek komfortérzete, kényelmesebb lett a gyorsétterem, mondta az ügyvezető.

Olyan dizájnt valósítottak meg, ami megtartja a jövőt és tiszteli a múltat, ezt már Szűcs Attila hálózatfejlesztési vezető mondta. Az étterem enteriőrje egy ausztrál dizájn stúdió, a Landini tervei alapján készült, melyeket Sass Géza magyar belsőépítész, tervező adaptált az épület adottságaihoz, a kivitelezési munkálatokat pedig a Market Építő Zrt. végezte.

Az étteremben 182 férőhely van, a teraszon 102 vendéghelyet alakítottak ki.

Létrehoztak egy ételliftet és egy étel szállítószalagot is, amihez hasonló például Ausztráliában a reptéren található. A vendégek egy üvegdobozon keresztül követhetik nyomon a szendvicseik útját.

Magyarországon összesen 113 Meki van, az utóbbi években több mint 20 új éttermet nyitottak, és több mint 80 étterem újult meg. Ezek költsége több tízmilliárd forintra rúg, aminek egy részét a Progress Étteremhálózat Kft. fizette, a másik felét pedig a franchise partnerek, mondta Égi Zsolt.

A Meki a diákmunkások fellegvára, a 8500 munkavállaló közel 40-50 százaléka diák, válaszolta lapunknak az ügyvezető. A fiatalok számára rugalmas munkát tudnak biztosítani, a diákok beletanulnak abba is, hogyan kell csapatban dolgozni.

Az MTI azt írta: a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magyarországi McDonald's éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. nettó árbevétele 2023-ban 91 milliárd forintot, 2022-ben 73,57 milliárd forintot tett ki. A társaság 2023-ban 6,24 milliárd forint nyereséggel zárt, egy évvel korábban pedig 5,62 milliárd forint volt az adózott eredménye.